2020.05.04. 19:51
Ötezer forintot ajánlottak fel fejenként: sajtótájékoztatót tartott több politikus
A teljes fertőtlenítés egyébként mintegy félmillió forintba kerül, amelyet egy vállalkozó felajánlásával és segítségével végeznek el.
Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: Cseh Gábor
A város szinte minden sajtóorgánumát a Domushoz hívták hétfőn délután sajtótájékoztatóra azért, hogy bejelentsék: fertőtlenítik az üzletközpontot és az önkormányzat képviselői az anyagköltséghez járultak hozzá, ami fejenként ötezer forint volt.
A felajánló dr. László Győző és Horváth Soma alpolgármesterek, valamint Kopcsándi József és dr. Czeglédy Csaba képviselők voltak.
Ha már volt lehetősége a Vaol.hu-nak,
megkérdezték Czeglédy Csabát, hogy abból a 29 millióból járult -e hozzá a fertőtlenítéshez, amit az ügyvédi irodája Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere megbízási szerződéseiből kapott. Czeglédy kijelentette, hogy a szombathelyi önkormányzattól kapott tiszteletdíjából járult hozzá a fertőtlenítéshez.
A teljes fertőtlenítés egyébként mintegy félmillió forintba kerül, amelyet egy vállalkozó felajánlásával és segítségével végeznek el.
Horváth Soma elmondta azt is, hogy hétfőn az üzletház közösségi tereit fertőtlenítették, kedden reggel pedig a járdák takarításával folytatódik a munka.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg