Szín-játék

2 órája

Cene gál István új tárlata a salgótarjáni színház világába repít (fotók, videó)

Akár a múzsák találkozásának is felfogható volt a József Attila Művelődési Központban rendezett minapi programsorozat. A nagy számú érdeklődő mindenekelőtt azért jelent meg az intézmény üvegcsarnokában, hogy jelen legyen Cene gál István festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitásán.

Csongrády Béla

A ceremónia szóvivője Andó Ákos, a Zenthe Ferenc Színház üzletszervezési vezetője volt. Nem véletlenül, hiszen a „Szín-játék” című tárlat szorosan kötődik a társulat tevékenységéhez, egy-egy színpadi jelenethez, alakításhoz.

Cene gál István
Cene gál István festőművész és Cene Katalin, a Zenthe igazgatója a megnyitón
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Cene gál Istvánt megihlette a színház élete

Elsőként a színház művészeti igazgatója, a közelmúltban Prima díjjal is kitüntetett Susán Ferenc rendező kapott szót. Örömét fejezte ki azért, hogy Cene gál István lehetőséget lát a színházi élet egy-egy mozzanatának, egy-egy alakítás pillanatának képzőművészeti jellegű megörökítésében. A következő megszólaló Kreicsi Bálint, a város új polgármestere volt. Felemelő érzésként aposztrofálta, hogy a Cereden élő és alkotó festőművész akár a „mi fiunknak” is tekinthető. Most különösen, hogy a kiállított képeket a Zenthe színház produkciói, művészei ihlették. Nyilván ezzel is magyarázható az érdeklődők arcán megjelenő mosoly, rokonszenv. S ez annál is inkább fontos, mert Cene gál István neve, művészete ismert a megye-, sőt az országhatárokon túl is. A városvezető szavait követően a Zenthe Ferenc Színház két művésze, tagja Szilvási Judit és Pásztor Máté remek énekesei, zenei produkcióval vétette észre magát, járult hozzá a többoldalú műélvezethez. 

 

Dr. Feledy Balázs művészeti író, művészetkritikus megnyitóbeszédében hozzáértően, részletesen és találóan jellemezte Cene gál István műveit, annál is inkább mert mintegy másfél évtizede figyeli érdeklődéssel e művészet kibontakozását, elmélyülési folyamatát, a hagyomány és a megújulás együttes megjelenését, az úgynevezett genius loci jelenlétét, az illusztrációkon messze túlmutató képeken.

 A kiállító művész mindenkinek köszönetet mondott az újbóli bemutatkozás megvalósításának lehetőségért, az elismerő szavakért. A kiállítás megnyitását követően a közönség bevonult a színházterembe, hogy megtekintse Tracy Letts Augusztus Oklahomában című drámájának – több éve műsoron lévő, Susán Ferenc rendezte nagy sikerű előadását. A programon részt vett a színház névadójának fia, ifj. Zenthe Ferenc is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában