Ország-világ

2021.10.30. 10:21

Hiába tagadja Márki-Zay: terrort és gyászt hozott a tömeges bevándorlás

A migránsválság kezdetén, 2015-ben egyetlen év alatt tízszer annyian haltak meg terrortámadásban, mint az azt megelőző három évben összesen. Azóta is rendszeresek az iszlamista támadások Nyugat-Európában, a nemi erőszak, gyilkosságok, szélsőséges fenyegetések már a mindennapok részévé váltak a tömeges, ellenőrizetlen bevándorlás következtében. Hat év alatt bebizonyosodott, a tömeges migráció kezelhetetlen, az integráció nem működik. Márki-Zay Péter, baloldali miniszterelnök-jelölt azonban továbbra is a baloldal régi jelszavait mondja fel: szerinte be kell fogadni a migránsokat, mert nem bántanak senkit. A maga gyáva módján beszél persze erről, azt mondja, ő nem ismer senkit, akit bántottak volna. No, persze: hiszen a magyar kormány nem engedi a tömeges bevándorlást. Mutatjuk, mi a helyzet ott, ahol engedik.

Karlsruhe, 2019. január 30. Õrizetbe vett iraki férfit kísérnek rendõrök a német legfelsõbb bíróságra (BGH) Karlsruhében 2019. január 30-án. Az õrizetes egyike annak a három iraki férfinek, akit hajnalban iszlamista terrortámadás elõkészítésének gyanúja miatt fogtak el a Schleswig-Holstein tartományi Melsdorfban. A 23 és 36 év közötti férfiak - akik az illetékes ügyészség szerint robbantásos merényletet terveztek - jogszerûen, úgynevezett oltalmazott menedékjogi státusszal tartózkodnak Németországban. MTI/EPA/Ronald Wittek

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Ronald Wittek

Márki-Zay Péter nemrég a közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben arról értekezik a bevándorlás kapcsán, hogy „sajnos az integrációban nem jár az élen” az Európai Unió, ezért szerinte Magyarország feladata kellene, hogy legyen, hogy „egy befogadó, szeretetteljes társadalommá” váljon, és fogadja be a bevándorlókat – írja az Origo.

Mint fogalmaz:

Én azt szeretném, hogy ha Magyarországon – ahol már most is nagyon sok külföldön született ember él – mi az integrációban lépnénk előre.

A baloldali miniszterelnök-jelölt egyébként már korábban is elárulta, hogy beengedné Magyarországra a migránsokat. „Amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk” – fogalmazott egy interjúban.

Sőt, már 2018-ban arról beszélt egy lakossági fórumon, hogy

„A legnagyobb veszélyt én nem abban látom, hogy itt tömegével jönnének a migránsok, hál istennek nem ismerek senkit akit bántottak volna”.

Magyarország már 2015-ben lezárta határait az illegális bevándorlók előtt, és továbbra sem engedi be területére ellenőrízetlenül a migránsokat. Nyilvánvaló, hogy mivel Magyarországon nincs mértéktelen és tömeges bevándorlás, ezért nem találkozott Márki-Zay Péter olyanokkal, akiket illegális migránsok „bántottak volna”. Nyugat-Európa tapasztalatai azonban teljesen mások e téren – nem véletlenül fogalmazott éppen így Márki-Zay.

Erőszakot és terrort hozott a bevándorlás Európába

Az elmúlt évek bizonyították, hogy az integráció kudarcot vallott, a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás pedig számos problémát hozott Európába.

Már 2015-ben, a migránsválság kezdetén több mint tízszer annyian haltak meg terrorcselekmény következtében Európában, mint az azt megelőző három évben összesen. Már akkor látszott, hogy

a legjelentősebb európai terrortámadások iszlamista szervezetek akciói voltak.

  • Ilyen a legtöbb életet követelő terrortámadás a párizsi merényletsorozat 2015. november 13-án, amelyben három helyszínen 130 ártatlan embert öltek meg.
  • Szintén Franciaországban, 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen egy szintén iszlamista terrorista az utcán ünneplő tömegbe hajtott teherautójával, és megölt 86 embert, valamint 458-at megsebesített. Decemberben pedig Berlinben történt egy hasonló támadás a karácsonyi vásáron.
  • Harmincketten haltak meg abban a belgiumi robbantás-sorozatban, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára. 2016. március 22-én a brüsszeli repülőtéren, Zaventemben és a Maalbeek metróállomáson több pokolgép robbant, a halálos áldozatok mellett 340 ember megsérült.
  • 2017-ben a sikeres, sikertelen és a megakadályozott merényletek száma a duplájára nőtt a megelőző évhez képest. Az Egyesült Királyságban, Svédországban, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban szinte mindennapossá váltak a különféle iszlamista támadások.
  • Mindennapos fenyegetettség Európa-szerte

    A nagy merényletek helyét mára átvette a folyamatos fenyegetettség Nyugat-Európában.

    Megdöbbentette a közvéleményt egy évvel ezelőtt, amikor egy radikalizálódott csecsen származású iszlamista fiatalember, Abdoullakh Anzorov

    a nyílt utcán brutális kegyetlenséggel lefejezte a 47 éves francia történelemtanárt, Samuel Paty-t,

    akinek az volt a bűne, hogy egy, a szólásszabadságról tartott tanórán bemutatta a diákoknak a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat, amelyek annak idején a Charlie Hebdo nevű szatirikus hetilapban is megjelentek.

    Azóta több tanárt is halálosan megfenyegettek Franciaországban, legutóbb egy tanár házaspár tett feljelentést, miután több fenyegető levelet is kapott, a lefejezett tanár képének kíséretében, számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.

    Franciaországban rengeteg hasonló támadás történt. 2015 június 26-án az Iszlám Állam egyik terroristája megtámadott egy franciaországi gázgyárat. A Lyon közelében fekvő Saint-Quentin-Fallavier-i Air Products épülete előtt gázkonténerek robbantak. Mint kiderült, a főnöknek a terrorista levágta a fejét, két másik embert pedig megsebesített.

    2015. augusztusában egy marokkói férfi lövöldözött az Amszterdam és Párizs között közlekedő szuperexpresszen. Ajjúb al-Kazzánit az Iszlám Állam képezte ki. Három embert meg is sebesített, de az utasok leteperték, és megkötözték. A terrortámadásról Clint Eastwood később filmet készített, A párizsi vonat címmel.

    2016. július 26-án Észak-Franciaországban Rouen közelében mise közben törtek be egy római katolikus templomba a muszlim terroristák. Több embert túszul ejtettek, a pap torkát elvágták. A támadók az Iszlám Állam nevét kiabálták.

    2017-ben február 3-án a párizsi Louvre múzeumnál egy egyiptomi férfi

    ALLAHU AKBAR! kiáltással

    rátámadt egy katonára. A támadót meglőtték, a katona könnyebben megsebesült.

    2017. március 18-án lelőttek egy férfit szombat reggel a párizsi Orly repülőtér déli termináljában, miután a férfi elvette egy katona fegyverét. A lelőtt férfi szélsőséges muszlim volt, ismerte a francia hírszerzés és az igazságszolgáltatás. A támadó korábban egy rendőrre is rálőtt egy igazoltatás során.

    Három nappal a legutóbbi elnökválasztás első fordulója előtt, a párizsi Champs-Élysées sugárúton pedig

    egy 37 éves rendőrt fejbe lőtt és két másikat, valamint egy német járókelőt megsebesített egy merénylő,

    akit a helyszínen lelőttek a rendőrök.

    A tömeges bevándorlás komoly problémákat okoz Svédországban is,

    ahol már több mint 70 úgynevezett „sérülékeny területet” tartanak nyilván a hatóságok. Ezek olyan, főleg bevándorlók lakta területek, ahol virágzik a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem, és mindennaposak az utcai leszámolások és az erőszak.

    Egész Németországot megrázta az eset, amikor még 2019-ben

    egy eritreai migráns minden ok nélkül vonat elé lökött egy anyát a gyermekével együtt Frankfurt főpályaudvarán.

    Még csak nem is ismerte az áldozatait. A nyolcéves kisfiú meghalt, a gyilkos migránst, akit „a sikeres társadalmi beilleszkedés mintapéldájaként” tartottak számon elfogták. Az országban két másik hasonló eset is történt.

    Idén nyáron pedig egy, a 2015-ös migránshullámmal érkező, 24 éves szomáliai migráns férfi ölt meg három embert és legalább 15-öt megsebesített Würzburgban, miután késsel támadt rájuk. Szemtanúk szerint a terrorista a támadás közben azt kiabálta: Allahu akbar! A támadás majdnem öt évvel azután történt, hogy egy 17 éves afgán egy vonaton baltával támadt több emberre Würzburg közelében. A vonaton négy embert sebesített meg, majd amikor a vonat megállt, leszállt és még egy embert megtámadott. Később az elfogására érkezett kommandósokra is rátámadt, akik lelőtték.

    Borítókép: Iszlamista terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vett, oltalmazott menedékjogi státusszal Németországban tartózkodó iraki férfit kísérnek rendőrök a német legfelsőbb bíróságra Karlsruhében 2019. január 30-án

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában