2020.09.15. 10:05
Babis: Csehország nem kockázatos hely, csak Szlovákia kevesebbet tesztel
Andrej Babis cseh miniszterelnök visszautasította hétfőn, hogy a Cseh Köztársaság kockázatos ország lenne a koronavírus-járvány szempontjából, ahogyan azt Szlovákia állítja.
Babis a szlovák kormány mellett működő központi válságstáb hétfőn bejelentett döntésére reagált, miszerint Csehországot péntektől a vörös, vagyis kockázatos besorolású országok listájára tették.
A miniszterelnök a cseh médiának nyilatkozva azt állította, hogy a két ország járványadatai közti különbséget az okozza, hogy Szlovákiában ötször kevesebb vírustesztet végeznek naponta, mint Csehországban.
„Sajnálom, ami történt, mert a járványügyi szakemberek bizonyos számadatok alapján hozták meg döntésüket, de természetesen vitathatnánk, hogy ki hogyan végzi ezeket a teszteléseket” – mondta Babis.
Állítása szerint országában vasárnap például 6890 vírustesztet végeztek el, míg Szlovákiában csak 1425-öt. Előzőleg pénteken pedig 18 329 csehországi teszt állt 6191 szlovákiai teszt ellenében – mondta. A Koronadata nevű cseh állami weboldal adatai alapján Csehország a járvány márciusi kezdete óta 100 ezer lakosra vetítve átlagosan 40 százalékkal több Covid-19-tesztet végez, mint Szlovákia.
Babis szerint a szlovákiai intézkedés főleg a turistákat sújtja majd, és reméli, hogy nem befolyásolja majd jelentősen a két ország gazdasági kapcsolatait.
A Csehországból Szlovákiába érkező utasoknak péntek óta rendelkezniük kell egy 72 óránál nem régebbi negatív teszteredménnyel, vagy házi karanténba kell vonulniuk, amit egy negatív teszttel oldhatnak fel. Mindez nem vonatkozik ugyanakkor a határ 30 kilométeres körzetéből ingázókra, sem a diákokra, tanárokra, kutatókra, egészségügyi dolgozókra és szociális munkásokra, a sportolókra és művészekre, valamint a kulcsfontosságú infrastrukturális intézményekben dolgozókra.
Csehország Szlovákiával szemben nem vezet be hasonló intézkedést – jelentette a sme.sk szlovák hírportál hétfőn, a cseh külügyminisztérium közlésére hivatkozva.
Szlovákiában az újonnan regisztrált fertőzések száma az utóbbi napokban napi ötven és kétszáz között mozgott, míg Csehországban szombaton rekordszámú, 1541 új koronavírusos fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, majdnem százzal többet a pénteken regisztrált esetszámnál.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg