Agresszió

2024.07.21. 11:28

Ujjak eltörésével fenyegetőző rendező lett Magyar Péter pártjának másik alelnöke

Radnai Márk korábban egy újságírót fenyegetett meg, mert annak nem tetszett a férfi előadása – idézi fel a Mandiner.

MW

Forrás: Magyar Péter/Facebook

Magyar Péter a Facebook-oldalán mutatta be a Tisza Párt új igazolását, Radnai Márkot, akit Varga Judit exférje a színházi életből igazolt le. Radnai már korábban is megjelent a Tisza kampányeseményein, azonban eddig hivatalosan nem töltött be formális pozíciót a párton belül. Magyar bejelentése alapján Radnai Márk a Tisza alelnöke lett, ugyanazon pozícióban, mint Magyar Péter – írja a Mandiner

Márk volt az egyik főszervezője az eddigi rendezvényeinknek, ő felel továbbá a videós tartalmakért. Színház- és filmrendező. + hazafi

– mutatta be a politikust Magyar Péter.

A Mandiner felidézi, hogy korábban Radnai Márk egy újságírót azért fenyegetett meg, mert annak nem tetszett az előadása. 

Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy „kártékony csótány”. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!

– fogalmazott akkor a TISZA új politikusa. 

Megjegyzik, Radnai ott volt az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyen is Magyar Péterrel, amikor a Tisza alelnöke egy őt videózó férfi telefonját elvette és a Dunába dobta

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában