Herczegh Anita: alapítványuk a Covid-járvány következtében árván maradt gyerekeket segíti

Sok embertől hallottam, hogy az önök alapítványa az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb kezdeményezése. De mi adta az ötletet ehhez, volt a környezetükben olyan család, amely érintett, vagy csak látták, mi történik az országban a járvány ideje alatt?

Szerencsére a családunkban nem történt ilyen tragédia, de távoli ismerőseink körében vannak, akiket elvesztettünk. Ráadásul ebben az időszakban vártuk első unokánkat, ami miatt talán még érzékenyebben fogadtuk a drámai híreket arról, hogy a koronavírus miatt gyermekek maradtak árván vagy fél­árván. A megdöbbentően sok esetet hallva úgy gondoltuk, nem lenne szerencsés egy már meglévő karitatív szervezet részfeladataként kezelni az árvák segítését, ezért új alapítvány létrehozását határoztuk el, bízva abban, hogy sokan csatlakoznak majd hozzánk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon nagy feladat, hiszen több száz gyermeket éveken vagy akár évtizedeken keresztül kísérni, támogatni kell. Ez olyan nagy kihívás, amihez hosszú távon kell megnyerni a támogatókat.

Amikor bejelentették az alapítvány indulását, akkor még ötszáz gyerek volt érintett, most mennyiről tudnak?

Pontos számaink még nincsenek, de eddig több mint nyolcszáz gyerekről, ötszáz családról tudunk.

Ez egy olyan kezdeményezés, ami mintha kikerült volna a mindennapi politikai csatározások színteréről. Nem nagyon hallani ellenséges hangokat, ez azt jelentheti, hogy ebben az ügyben lehetséges valamiféle össztársadalmi megegyezés, hogy önök mellé állhatnak jobb- és baloldali emberek, polgármesterek, önkormányzatok is?

Mi is azt tapasztaltuk, hogy ez megmozgatta az egész országot: pártállástól függetlenül kaptunk támogatást mindkét oldalról.

De ez így van rendjén, hiszen itt nem rólunk van szó, hanem az árva gyerekekről, az őket sújtó tragédiáról. Nem az „Áder-alapítványt” kell támogatni, hanem a Covid-árvákat, s ez nem pártokhoz kötődő feladat.

Nemrég bejegyezték az alapítványt, s már érkeznek is az adományok, felajánlások. Mi az eddigi gyorsmérleg, mennyi pénz jött eddig össze? A pénzen kívül milyen támogatásokra számítanak, hiszen ezeknek a gyerekeknek a sorsa nem csak a pénzen múlik, azzal nem lehet pótolni az elveszített szülőt, szülőket.

A Regőczi István Alapítvány

a Koronavírus Árváiért

bankszámlaszáma: 11705084-21448492

Kapcsolat: regoczialapitvany.hu

[email protected]

Nagyon sokféle felajánlás érkezett a pénzadományokon kívül, ami jól mutatja az emberekben megnyilvánuló segíteni akarást. Ami az első időkben leginkább segíthet, az a pénzadomány, az anyagi gyorssegély, hiszen nagyon sokszor a családfenntartót veszítették el ezek a gyerekek. Nagyon erős még a sokkhatás, amit még nem dolgoztak fel a családok, tehát pszichológusi segítségre is mindenképpen szükség van. Később, talán sok hónap múlva, már tudunk másféle segítséget is elfogadni. Szerencsére azt érzékelem, hogy a falu- vagy egyházi közösség, a családok környezetében élők, a polgármesterek, iskolaigazgatók, pedagógusok nagyon sok esetben már az alapítvány működésével párhuzamosan megkezdték a bajbajutottak támogatását.

Úgy tűnik, hogy most nagy lendülettel indult el az alapítványuk, de ahogy ön is mondta, ezeknek a gyerekeknek akár több évtizedes segítségre lesz szükségük, Kitart-e ez a lendület 18-20 éven keresztül is?

A mi lendületünk ki fog tartani, ezt megígérem. Most az alapítvány számláján nagyjából 120 millió forint van, de ehhez nem számolom hozzá, mert még nem érkezett meg a számlára, a TV2 jótékonysági műsorában gyűjtött adományt.

Fontos feladatunk, hogy hosszú távú szponzorokat nyerjünk meg az alapítvány számára, hiszen bár a járvány idején még sokan támogatják ezeket a gyerekeket, de öt-tíz év múlva már talán más problémák lesznek, másokat támogatnak.

Szeretnénk megalapozni úgy az alapítvány jövőjét, hogy évekre előre tervezhessünk.

Nemrég azt nyilatkozta, hogy nem akarnak nagy szervezetet fenntartani az alapítványnak, hiszen a támogatások száz százalékát a gyerekek, családok megsegítésére szeretnék fordítani. Működőképes lehet ez a modell?

Amíg a férjem köztársasági elnök, s itt van a hivatala, a munkatársak besegítenek ebbe a munkába. Abban bízunk, hogy ez az egy év, ami az elnökségből még hátravan, elég lesz ahhoz, hogy kialakuljon az alapítvány működési mechanizmusa. Reméljük, azon gyerekek száma, akik az alapítvány segítségére szorulnak, nem fog már növekedni. Tehát kialakul egyfajta kapcsolat az alapítvány és az érintett családok között, illetve az alapítvány és a gyermekjóléti szervezetek között. Már most együttműködünk a Karitatív Tanáccsal, az oda tartozó egyházi karitatív szervezetekkel. Így tartom megoldhatónak, hogy ne kelljen országos hálózatot felépítenünk és fenntartanunk, hanem a részben állami, önkormányzati és egyházi szervezetek hálózatával együttműködve, egy szűk apparátussal tudjuk elérni a céljainkat. Mindenképp szeretnénk elkerülni, hogy a támogatások jelentős részét az alapítvány fenntartására kelljen fordítani.

Említette, hogy a tragédiák közelsége miatt egyelőre keveset tudnak az érintett gyerekekről, családokról. Hogyan tudják később megszólítani őket, hogyan lehet megtudni majd, mire van szükségük, mivel lehet nekik a leginkább segíteni?

Ötszáz család ötszázféle élethelyzet, s hogy hogyan szerzünk róluk tudomást, hogy tudjuk őket megszólítani, az is nagyon sokféle. Vannak olyanok, akikről mi is a sajtóból értesültünk, van úgy, hogy iskolaigazgató hívja fel a figyelmünket. De olyan is előfordul, hogy a család közvetlenül megkeres bennünket e-mailben, telefonon. Szándékunkban áll nekünk is közvetlenül megkeresni a családokat. Ebben természetesen számítunk az önkormányzatok, iskolák segítségére, átadhatják az információt az érintettekről. De természetesen biztatjuk a családokat, illetve az érintettek környezetében élőket, hogy keressenek bennünket, hívják fel a figyelmet az alapítványra.

Most, hogy már bejegyezték az alapítványt, akár azonnali segítséget is tudnak tehát adni az önökhöz fordulóknak?

Eddig is segítettünk, hiszen közel száz családnak adtunk gyorssegélyt. Amíg az alapítványt nem jegyezték be, tehát nem tudtunk bankszámlát nyitni, nem tudtuk az adományokat fogadni, addig férjem az elnöki támogatási keretét ebben az évben túlnyomórészt erre fordította. De mostantól kezdve a segélyezést már nem ebből a keretből, hanem az alapítványhoz befolyt összegből tudjuk folyósítani. Természetesen meg kell felelni azoknak az elvárásoknak, amiket az adományozók támasztanak velünk szemben, hogy tényleg a leginkább rászorulóknak nyújtsunk segítséget és igazságosan osszuk szét a rendelkezésre álló keretet. Úgyhogy mindenképpen tájékozódnunk kell a családok tényleges helyzetéről. Megesik ugyanis, hogy hozzánk fordul egy család, de nincsen olyan kétségbeejtő és kilátástalan helyzetben, mint sokan mások, akik esetleg még nem kerestek meg bennünket. Tehát felmérjük a családok helyzetét, s azt is, milyen más, állami, önkormányzati segítséget kaptak, kapnak, s ehhez mérten tudjuk az alapítványi támogatás összegét megítélni.

Szerencsére, mint mondtam, nagyon sokan mellénk álltak, így remény van arra, hogy minden érintetteknek segíteni tudunk. Ezért is szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig vagy a jövőben pénzbeli vagy más adománnyal támogatja alapítványunkat s rajtunk keresztül a koronavírus-járvány árváit.

Regőczi István, Isten vándora

Az alapítvány névadója, Regőczi István 1915-ben, egy molnárcsalád gyermekeként született. Érettségi után a távoli Bruges-ben tanult teológiát, 1943-ban, hetven éve szentelték pappá. Kevéssel később visszatért Magyarországra. Kezdetben Máriaremetén vállalt hittanári és káplán szolgálatot, azután Vácra helyezték, ahol gyermekotthont (Sasfiók) alapított több száz olyan gyermek számára, akik a háborúban vagy az azt követő viszontagságokban veszítették el szüleiket. 1949-ben a kommunista hatalom felmorzsolta az árvaházat az egyházi intézmények jó részéhez hasonlóan, az atyát pedig Kistarcsára hurcolták.

Embertelen körülmények között tartották fogva, 1953-as szabadulását követően Máriabesnyőn lendült újra működésbe, és illegálisan újraalapította a gyermekotthont – 1957-ben azonban újra letartóztatták. Regőczi István atyát viszont nem tudták elhallgattatni, három könyvet is írt a „sasfiókákról” (Az én sasfiókáim, Sasfiókák viharban, Mi nem hallgathatunk), az „illegális sajtótevékenység” miatt 1969-ben újabb börtön várt rá, ezúttal 23 hónap.

1968 után nem kapott hivatalos egyházmegyei beosztást. Újbóli szabadulása után Pestszentlőrincen lehetett kisegítő lelkipásztor, kisvártatva viszont Budán, a XII. kerületben fogott kápolnafelújításba. A kápolna nemsoká kicsinek bizonyult, így egy nagyobb templomot kellett építeni, ezt 1991-ben szentelték fel. A rendszerváltozás után, 1992-ben Vác díszpolgárává választották (2009-ben a XII. kerületévé is). A közfigyelmet sem kerülte el, amit tett: a Parma Fidei (hit pajzsa, 2010) díjat és Magyar Örökség Díjat is átvehetett.

Gazdag és hosszú életpályáját az Isten Vándora című könyvben írta meg. Összesen hét templom felépítésében vállalt szerepet, emellett önszántából kitaníttatott tíz olyan fiatalt, aki pap akart lenni. Több száz árva életét mentette meg és kísérte évekig. Könyveit flamand nyelven is kiadták, amelyek – hasonlóan a tizenegy magyar kötethez – óriási sikert arattak.