Harminc éve omlott össze az angol font Soros György akciója nyomán

Immár 30 év telt el azóta, hogy az angol font hatalmas robajjal összeomlott a német márkához képest, és átmenetileg olyan alacsonyra süllyedt az értéke, hogy a pénzváltók nem is vették. A piac persze helyreállt, de 2015 januárjában kísértetiesen hasonló esemény játszódott le a svájci frank és az euró között, ám a másik irányban. A károkozás mindkét esetben jelentős volt, de míg az elsőnél az angol jegybank szenvedte el a veszteséget, a másiknál befektetők milliói és a mögöttük álló brókercégek, akik korlátlan tőkeáttétellel engedték a kereskedést, mivel vakon hittek a jegybankelnöki ígéretnek.

Az angol font esetének érdekes előzményei vannak. A második világháború után Európában alig maradt használható valuta, mivel a legtöbb ország romokban hevert. A svájci frank vagy a svéd korona mellett egykori nagyságából még a font őrzött meg valamit, noha gazdaságilag Nagy-Britanniát is meglehetősen megviselte a háború. A britek azonban úgy gondolták, hogy mint győztesek, hamar talpra fognak állni, de aztán 1960–61-re meglepődve tapasztalták, hogy 

Mindemellett a nyugatnémet márka a világ harmadik legfontosabb valutájává nőtte ki magát a dollár és a jen után, így Európában messze a legnagyobb presztízsű fizetőeszköz lett. Az angolok meg is irigyelték, ezért amikor létrejött az első európai kötött árfolyam-mechanizmus, nekik is megtetszett a gondolat, hogy a márkához viszonyítva stabilizálják a fontot. 1990-ben erre sort is kerítettek, 2,95 márkás árfolyamon, amitől 6 százalékkal lehetett eltérni, ezen túl már be kellett avatkoznia a jegybanknak. 

Volt azonban egy súlyos probléma: minderre úgy került sor, hogy 

amiből az következik, hogy teljesen más monetáris politikára lett volna szükség, így viszont az árfolyamokat nem lehet egymáshoz kötni. Átmenetileg ugyan működött a dolog 1990-ben, hisz akkor a német valutaunió, majd az egyesülés miatt sokan féltek, hogy ez megviseli az össznémetté vált nyugati márkát, azonban nem így lett, és 1992-re teljesen visszanyerte erejét a márka, és eloszlottak a kétségek. 

Ekkor kezdődtek a problémák a fonttal. Nyilvánvaló lett, hogy túlértékelt a márkához képest a magas inflációja miatt, de ezzel a Bank of England nem akart foglalkozni. Voltak ugyan lehetőségek erre az esetre: ki lehetett szélesíteni a lebegtetési sávot, vagy akár módosítani a sávközép szintjét, de egyikre sem voltak nyitottak. A font túlértékeltsége a devizapiacokhoz értőknek annyira egyértelmű volt, hogy el is kezdték shortolni a brit devizát, mondván: elkerülhetetlen a leértékelése. A legnagyobb short pozíciókat a később erről elhíresült Soros György alapja nyitotta, de az egy tévhit, hogy önmagában ettől omlott volna össze a brit fizetőeszköz.

Ha az árfolyam reális, akkor Soros eltörpült volna a piachoz képest, egyedül nem tudta volna elmozdítani azt. Ő azonban csak egy nyilvánvaló és elkerülhetetlen leértékelődést játszott meg, amit 

miközben néhány véleményvezér sulykolja is az adott deviza alulértékeltségét. Pont úgy, ahogy mostanában a nagy shortállományal büszkélkedő részvényeket kapják fel, és vételre biztatják a befektetőket. Morálisan persze kifogásolható lehet egy jegybank összeomlását siettetni és az adott országtól lényegében elnyerni a pénzt nagy tételben.

A teljes cikk ITT olvasható.