Bulvár-celeb

2024.07.15. 04:00

Katalin hercegnét úgy ünnepelték Wimbledonban, mint egy rocksztárt (videó)

A hercegné bele is pirult az ovációba, mióta beteg, másodszor jelent meg nyilvánosan.

MW

Katalin hercegnét állva tapsolta a közönség a teniszverseny döntőjében Wimbledonban

Fotó: AFP

A rákos beteg Katalin hercegné egyre jobban van, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy néhány héttel ezelőtt visszatért III. Károly király hivatalos születésnapi ünnepségére. A figyelem akkor jórészt Katalinra összpontosult, ugyanis szinte az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy a walesi hercegné részt tud-e venni a hagyományosnak mondható ceremónián. Korábban azt nyilatkozta, reméli, hogy a nyár folyamán további nyilvános eseményen is részt vehet, ezt egészségi állapotától tette függővé – írja az Origo.

Katalin hercegné egyre jobban van, amit egy szakértő is megerősített, most ennek legnagyobb bizonyítéka, hogy váratlanul megjelent a wimbledoni teniszbajnokságon kislányával, Sarolta hercegnővel, miközben kísérleti megelőző kemoterápiás kezelése még folyamatban van. 

Vasárnap délután a walesi hercegnét 9 éves kislányával látták besétálni az All England Lawn Tennis and Croquet Clubban megrendezett nagyszabású tenisztornára. Katalin hercegné egy lila ruhát választott a nagy visszatérésére, míg Saroltának egy tengerészkék-fehér pöttyös ruhát és fehér balerinacipőt választott. 

Nagyszerű újra visszatérni Wimbledonba! Semmi sem hasonlítható ehhez a bajnoksághoz

– írta a fotók mellé Katalin hercegné a hivatalos Instagram-oldalán.

Bár Katalint látszólag megviseli a kezelés, nagyon lefogyott, de igyekszik leplezni a kezelés okozta rosszulléteket és tüneteket. Egyelőre nem árulták el, hogy hol tart a gyógyulásban, de valószínűleg ez majd az elkövetkezendő hivatalos megjelenéseiből sejthető lesz a nyilvánosság számára.

Katalin hercegné márciusban ismerte el, hogy súlyos betegséggel küzd, miután sokan találgatták, miért tűnt el a nyilvánosság elől.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!