Teljesítménytúra

Tegnap, 7:30

Nagy távokat jártak be a nógrádi túrázók is

Vármegyénkből négyen indultak a Bükkben, a Less Nándor-teljesítménytúrán.

Nool.hu

A Debrecinum Hexasakk és Természetbarát Egyesület Cserépfalu önkormányzatával karöltve 1997-től, minden év októberében rendezi meg a Bükk déli részén, a fiatalon malária fertőzésben elhunyt miskolci Less Nándor földrajztanárra, barlangászra, teljesítménytúrázóra emlékezve országos részvételű szabadidősportos rendezvényét.

Az eseményre az előző évihez képest mintegy félezer túrázóval kevesebben, de még így is másfél ezren vettek részt. A túra versenyközpontja a cserépfalui Hór-völgye Általános Iskolában volt. A részvevők ebben az évben öt táv közül választhattak. Érdekesség, hogy vármegyénkből ezúttal csupán négyen vállalták be, az amúgy nem kis szintkülönbséget jelentő túratávok teljesítését.

Közülük a 27 kilométeres távon a Héhalomból érkezett dr. Balogh Botond az előkelő negyedik helyen zárt. A további nógrádi a saját maguk által választott túratávokról szintidőn belül ért célba.

Nógrádi eredmények. 
27 km: 4. dr. Balogh Botond (Héhalom) 3;26:21. 40 km: 12. Csonka Csaba (Ecseg) 6;40,40 ... 73. Illés Beáta (Pásztó) 10;07,39. 64 km: 27. Maksó Róbert (Pásztó) 13;50:05.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában