Tájfutás

2024.08.16. 09:47

Salgótarjáni válogatottakkal kezdődött meg az Európa-bajnokság

Több mint száz éve Norvégiában, majd 1925-ben hazánkban is lebonyolították az első sportági versenyt.

Nool.hu

A tájékozódási futó versenyt eredetileg csak erdőben, terepen bonyolították le. A versenyzőknek a tájékozódási feladat megoldására a rajtban egy speciális sporttérképet adtak, miközben a terepre  ellenőrzőpontokat telepítettek  (30x30 cm narancssárfa-fehér bója). A versenyzők számára a rajt pillanatáig ismeretlen pályára egyetlen segédeszközt vihettek magukkal, ez pedig a tájoló volt.

Álló sorban balról a negyedik Gösswein Csaba, a guggoló hölgyeknél bal szélen Mag Viktória, jobb szélen Mag Fruzsina
Álló sorban balról a negyedik Gösswein Csaba, a guggoló hölgyeknél bal szélen Mag Viktória, jobb szélen Mag Fruzsina
Forrás: MTFSZ

A verseny során az győzött, aki a számára kijelölt versenypályára kihelyezett ellenőrző pontokat előírt sorrendben érintve a legrövidebb idő alatt ért célba.

Az utóbbi évtizedekben legfőképpen a tájfutás népszerűsítése érdekében a kívülállók számára már látványosabb, városi rövidtávú versenyeket is lebonyolítanak. Bár a tájékozódási futás nem olimpia sportág, de világbajnokságokat, világkupa, világranglista versenyek mellett főként Európa északi államaiban tízezer főt elérő egyéni, illetve csapatváltó versenyeket is lebonyolítanak.

Magyarországon az Európa-bajnokság

Augusztus 16-án hazánkban, Mór rendezvényközponttal kezdetét vette a felnőttek kontinesbajnoksága, ahol a magyar csapatban a Salgótarjáni Dornyay SE három élsportolója (Mag Viktória, Mag Fruzsina, Gösswein Csaba) vívta ki, hogy az Eb-n hazánk színeit, címeres mezben képviselje.

A tájfutó szövetségnek így nyilatkoztak a verseny előtt:

Az első megmérettetés augusztus 16-án Csákberény térségében, a Horog völgyben a selejtező futamokkal vette kezdetét. A döntőre augusztus 17-én kerül sor. A felnőtt Eb ideje alatt a hazai rendezők egy hivatalos ötfutamos kísérőversenyt (Hungária kupa) is rendeznek, ahol húsz nemzet ezer korosztályos versenyzői küzdenek meg egymással a korosztályos elsőségekért.

A nagyszabású nemzetközi sportági eseményt az IOF TV online közvetítése mellett nyolc ország csatornája közvetíti. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában