Kerékpár

2024.08.27. 08:55

Két érmet is hazahozott a salgótarjáni kerékpáros (fotók)

A salgótarjáni bringások két versenyen is szerepeltek a közelmúltban.

Nool.hu

A salgótarjáni bringások várják a rajtot

Forrás: Facebook

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület közösségi oldalán számoltak be két versenyről is. A bejegyzés szerint nemrég ért véget az XCM ProTour sorozat. Ikonikus helyen Bélapátfalván, a Bél-kő alól, festői környezetben rajtolt a mezőny, fel a Bükk-be. A salgótarjáni egyesületből többen is elutaztunk a gyönyörű tájra, ahol a tavalyi barátságtalan időjárással szemben most hamisítatlan nyár fogadta a kerekezni vágyókat. Ezúttal a hőséggel és a verőfényes napsütéssel kellett szembenézni a versenyzőknek. 

Sándor Balázs sikert sikerre halmoz
Sándor Balázs sikert sikerre halmoz
Forrás: Facebook

Az SHKE csapatát Takács Gábor, Horváth Ádám, Sándor Balázs és Frics Balázs alkotta, utóbbit egy defekt hátráltatta a célbaérésben. Farkas Dénes pedig hivatalosan még nem tagja az egyesületnek, de édesapja, Farkas Attila kíséretében U13 mini kategóriában szintén rajthoz állt. Sándor Balázs bronzérmével végül összetettben megszerezte a XCM ProTour sorozat harmadik helyét U19 korosztályban rövid távon, így októberében felállhat majd a dobogóra a nagykovácsi díjkiosztón.

Eredmények.
U13 Mini: 8. Farkas Dániel. U19, rövid táv: 3. Sándor Balázs. Master 1., rövid táv: 12. Horváth Ádám. Master 3., középtáv: 10. Takács Gábor.

Újabb érmet szerzett

A Superior MTB challenge hét állomásos sorozata azonban még nem ért véget. Nemrég a hatodik rajthelyszínnek Diósjenő adott otthont a Börzsöny lábánál. A pálya egészen a 938 méteres tengerszint feletti magasságon lévő Csóványosi kilátóig kúszott fel. Technikás, felfelé és lefelé is komoly kihívásokat rejtő pálya várta a bringásokat, szűk 33 kilométeren keresztül közel 1000 méteres szintemelkedéssel.

A salgótarjániakat itt hárman képviselték. Takács Gábor, Sándor Balázs és Frics Balázs is a rövid távot választották. Sándor Balázs ezüstérmet szerzett U19-ben, összetettben továbbra is magabiztosan vezet a pontversenyben, így a sorozatban már nem lesz ellenfele. Noha még egy állomás hátra van, a matematika már mellette áll. 

– Végig komoly versenyben voltunk az egyik riválisommal. Egyszer-egyszer mindketten hibáztunk egy-egy trükkösebb kanyarban, hol ő, hol pedig én voltam elől, végül a cél előtt neki volt szerencséje és már nem értem utol – idézte a bejegyzés a kerékpárost. 

A hazainak mondható Somoskőújfaluban rajtoló utolsó állomás a kupa méltó befejezése lesz azon a pályán, amit Frics Balázs tervezett meg.

Eredmények.
U19, rövid táv: 2. Sándor Balázs. Master 3., rövid táv: 12. Frics Balázs. 13. Takács Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában