Hat évtizede kerékpáros bajnokságot rendeztek a Sese-pályán (fotók)

Frics Tamás széleskörű archívumából kiderül, hogy az SBTC-sek sok szép sikert értek le salakpályán, 1963-ban Tóth László szerzett bajnoki címet Győrben.

Salgótarjánban több évben is rendeztek hasonló versenyeket a Sese-pályán. A Magyar Kerékpáros Szövetség az itteni versenyrendezési tapasztalatokat figyelembe véve, valamint Rikveisz Károly szakosztályvezető unszolására az 1964. évi versenynaptárban Salgótarjánnak adta az országos vidéki salakpálya bajnokság megrendezésének jogát. 

Augusztus végén a csodálatos szép környezetű pályán a Szombathelyi Haladás, a Győri ETO, a Nyíregyházi Vasutas, a Miskolci Munkás TS, a Diósgyőri Vasas TK, a Békéscsabai Előre, a Debreceni Vasutas SC. és az SBTC egyesületek versenyzői vettek részt.

A mai napig aktív kerékpáros, Frics Tamás visszaemlékezése szerint a rangos esemény rendkívül kellemes nyári időben, igazán ideális körülmények között zajlott. Azonban – valószínűleg a nem megfelelő hírverés miatt – a versenyeket csak nagyon kis létszámú, de annál lelkesebb nézősereg figyelme kísérte végig.

Ez a versenyzők kedvét nem befolyásolta, a különféle versenyekről egymást már jól ismerő versenyzők, és sportvezetők nagyszerű hangulatban dolgoztak, versenyeztek. 

A bajnokságon a salgótarjáni versenyzők „házigazdaként” is jelesen szerepeltek, szinte minden futamban a dobogóra álltak, két futamban pedig salgótarjáni versenyző szerezte meg a bajnoki címet. Frics és Tóth két első, két második és három harmadik helyezéssel gyarapodtak. A teljes eredménysor a Nógrád Megyei Hírlapban jelent meg:

Kerékpáros bajnokságnak is otthont adott

A versenyszámok széles skálán mozogtak. Volt például 1000 méteres állórajtos egyéni futam, ami csak a stopperóra elleni küzdelmet jelenti. Egyéniben látványos volt még az úgy nevezett egyéni üldöző verseny. Ez 4000 méteres távon zajlott, ugyancsak a stopperóra ellen, azonban itt – sorsolás alapján – két versenyző rajtolt a pálya két ellentétes oldaláról, a focipálya félvonalától. Így a nézők izgulva követhették, melyik versenyző a jobb, minden körben melyik ért hamarabb a félvonalhoz. És „üldöző” verseny is, mert a két induló fél kör előnnyel üldözte egymást, és az aztán igazán látványos volt, amikor valamelyik versenyző utol is érte a másikat.

A „repülő” verseny szintén páros viadal volt, de itt az összesorsolt két versenyző egymás mellett, egy felvezető kör után egy további utolsó 200 méteres sprinten mérte össze a gyorsaságát. A gyorsabb versenyző jutott tovább.

Üldöző verseny csapat formában is versenyszám volt, ugyanaz, mint az egyéni 4000 méteres üldöző, de itt négyfős csapatoknak kellett a távot teljesíteni. A csaptok jó teljesítményét a „váltott vezetéssel” való haladás növelte, általában körönként váltották az elől lévő vezetőt. A célba érést a csapat harmadik emberének pozíciója szabta meg.

És volt még 15 körös pontszerző bajnokság is. Ez tömegrajtos verseny volt, általában minden második kör „részhajrá kör”, amelynek „bekolompolása” után a célon való áthaladás sorrendjében az első három versenyzőt pontozták. 

A félkarú bringakirály is a városba látogatott

Külön említésre méltó, hogy megjelent a versenyzők között a Debreceni Vasutas SC különleges versenyzője, Novák Ferenc is, aki egy vasúti balesete miatt jobb karjának hiányában legénykorától félkarral, sok év óta jó eredményekkel versenyzett országúton, háztömb körüli versenyeken, és pályán egyaránt. Az eredményhirdetéskor megbecsüléseként Rikveisz Károly szakosztályvezető egy virágcsokor kíséretében díszoklevelet nyújtott át neki.

Egy évvel később Szombathelyen rendezték a bajnokságot, és a tarjániak itt is a megbecsülést szereztek a fehér SBTC trikónak.