Tájfutás

2024.08.16. 13:48

Középtávon Eb-döntőbe kerültek a salgótarjáni Mag ikrek

Pénteken rekkenő hőségben, Csákberény térségében rendezték a hazai lebonyolítású felnőtt tájékozódási futó Európa-bajnokság első versenyszámát, a középtáv selejtező futamát.

Nool.hu

Ebben a versenyszámban az első húsz hely valamelyikének megszerzése a versenyzők számára a szombati döntőbe kerülést jelentette. A futamok végén a hazai szakvezetés igencsak elégedett lehetett tájfutóink teljesítményével, hisz a három lebonyolított futamból három nő, illetve három férfi versenyzőnk is ott lesz a szombati kötött létszámú (60 fős) döntőben.

Középtávon Eb-döntőbe kerültek a salgótarjáni Mag ikrek
Középtávon Eb-döntőbe kerültek a salgótarjáni élversenyzők
Fotó: Beküldött

A Salgótarjáni Dornyay SE két női élversenyzője, a Mag ikrek a svédek sokszoros világbajnoki aranyérmesével, Tove Alexanderssonnal, illetve a szintén világbajnoki elsőséggel büszkélkedő svájci Natalia Gemperlével került az I. futamba. A mezőny első harmadában rajtolt két tarjáni közül Fruzsina meglepően jól kezdett, majd a táv további részében is igen jól tartotta magát, végül a 19., azaz döntőt érő, remek helyen ért célba. Viktória egy lassabb kezdést követően a célig tíz helyezést tudott javítani pozícióján, ami egy holtversenyes időkorrigálást követően a remek 11. helyen való döntőbe jutást eredményezte a Dornyay címeres mezt viselő versenyzője számára.

A férfiak I. futamában szintén időkorrigálást követően legjobb magyar helyezéssel ötödik Jónás Ferenc is ott lesz a szombati döntőben. 
Ebben a futamban a Dornyay versenyzője, Gösswein Csaba a 34. helyen zárt. 

Ami a többi magyart illeti, a II. futamból nőknél Máramarosi Rita tizedik, Sárközy Zsófia huszadik helyen jutott döntőbe, míg férfiaknál magyar versenyzőnek ezt nem sikerült kiharcolnia. A III. futamban Gárdonyi Réka a nyolcadik, illetve férfiaknál Baumholczer Máté 15., Csoboth Márton pedig a 17. helyen vívta ki az Eb középtávú döntőjébe való szereplés jogát.

Nők, középtávú I. selejtező futam végeredménye (40 induló, táv: 3,9 km légvonalban, 145 m szintkülönbség, 15 ellenőrzőpont): 1. Tove Alexandersson (svéd) 23:36 perc. 2. Venla Harju (finn) 24:05. 3. Marika Teini (finn) 24:23 ... 10. Czakó Boglárka 25:58. 11. Mag Viktória 25:59 ... 19. Mag Fruzsina 27:20.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában