Világbajnoki ezüstérmet szerzett a salgótarjáni tájfutó

– Önt az országos és a megyei sportvilág a sífutással és az atlétikával azonosítja. Hogyan került a tájfutók táborába?

– Az ismerkedésem a tájfutással már tizenegy éve kezdődött. A téli olimpiai felkészüléseim közben mindig is nagyon érdekelt egy-egy tájfutóversenyen való részvétel, de ez idő tájt még a sífutásra tettem fel mindent. Amikor nyilvánvaló lett, hogy nem kerültem be a téli olimpia utazó csapatába, három éve újrakezdtem a tájfutást. Azóta egyéniben és csapatban is volt már országos sikerem. A székesfehérvári szenior-világbajnokság eddigi legjobb eredményem.

– Kik segítették a világbajnokságra való felkészülésed?

– A Salgótarjáni Dornyay edzője, Sramkó Tibor és csapattársaim nagyban segítettek, rengeteget köszönhetek nekik. Ilyen összetartó „csapat” nélkül biztos, hogy nem sikerült volna ezt a remek eredményt elérnem. Igazából már két éve készültem kimondottan erre a rövidtávú sprint városi versenyszámra, mert a tavalyi kassai világbajnokság a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

– A selejtező futam előtt mik voltak a célok, amiket kitűzött maga elé?

– A világbajnokság előtt sok időt töltöttem el az elméleti felkészüléssel. Elsődleges célom az volt, hogy a selejtezőből kvalifikáljam magam az A döntőbe, ami nagy nehezen meg is lett. Egyébként a szombati selejtezőn kijelölt versenypálya nem annyira kedvezett számomra. A lakótelepi parkos környezet miatt kissé el is taktikáztam magam, így a biztonság kedvéért visszafogtam futásom sebességét. Éppen csak a tizenkettedik helyen jutottam a nagy döntőbe.

– Aztán vasárnap egy remek teljesítményt nyújtva meglepést okozott a kivívott ezüstéremmel.

– Szerencsémre a döntőben tiszta lappal indulhattam, nyugodtan, hátam mögött a mezőnnyel. A döntő pálya tipikus városi terep volt, kis átjárókkal, a történelmi Székesfehérvár városközpontjában. Titkon szerettem volna az első hatban végezni. A rajt után nagyon jó összhangba tudtam kerülni a térképen ábrázoltakkal, így bátran összpontosíthattam a saját magam választotta útvonalakra. Talán egy tájékozódási megtorpanásom volt, de mint később Kiderült, ez is belefért a küzdelembe. Futásban is kiadtam magamból mindent. A célban még nem gondoltam, hogy ilyen jó helyezésem lesz a végén, hiszen a világ legjobbjai mind mögöttem rajtoltak. A célba érés után is csak annyit mondtam az edzőmnek, úgy érzem, jól mentem. Nagyon megörültem, amikor később rendre rosszabb időt teljesítve érkeztek célba vetélytársaim, kivétel a tőlem jóval rangosabb nemzetközi eredményekkel rendelkező szlovák Katarina Lamiova. Felfoghatatlan öröm lett úrrá rajtam, szinte el sem hittem, hogy már az első világbajnokságomon a dobogóra állhatok. Hatalmas élmény volt számomra az eredményhirdetés is a magyar zászlóval a kezemben. Az ezüstérmet a salgótarjáni származású dr. Zentai Lászlótól, a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) magyar elnökségi tagjától vehettem át.

– Világbajnoki ezüstérmesként mik a tervei?

– További terveim közt van a szeptemberi sprinttávú országos bajnokság, melyet Győr belvárosban rendeznek meg, de szeretnék a sportág klasszikus versenyszámában, az erdei futamokon is egyre jobb helyezéseket elérni. A sífutást már csak hobbiszinten tervezem csinálni. A saját felkészülésem mellett a Dornyaynál tartok tájfutóedzést a gyerekeknek, akikre nagyon büszke vagyok. Nem utolsósorban egyesületem mellett köszönettel tartozom a családomnak, akik továbbra is támogatnak céljaim elérésében. Egy dolgot sajnálok nagyon, hogy a tájfutást nem gyerekkoromban kezdtem el.

Szenior-világbajnokság, nők, 35–39 évesek, sprinttáv, 3,3 km, világbajnok: Katarina Lamiova (Klub OB ATU Kosice, Szlovákia) 15:53 perc, 2. Papp Ildikó (Salgótarjáni Dornyay SE, Magyarország) 17:01, 3. Sarah Jane Barrable (South London Orienteers, Nagy Britannia) 17:12.