Világraszóló gálát hozott létre Nógrád megye díszpolgára

– 1947. március 8-án születtem Somoskőújfalun – kezdte Angyal János. – A házunk ötven méterre volt az óvodától és az iskolától is, az ott eltöltött évekre ma is szívesen emlékszem vissza. Gyermekkorom szabadidejét a szemközti kastélykertben töltöttem, volt mikor reggeltől estig fociztunk. Labdarúgónak készültem, Kocsis Sanyi volt a kedvencem, még a hajamat is úgy fésültem, ahogy ő.

– Hogy került a képbe az atlétika?

– Az 1960-as római olimpiáról szóló közvetítést hallgatva megérintett az atlétika szele. Történt ugyanis, hogy a férfi magasugrás legbiztosabb esélyesét, a 222 centiméterrel világcsúcstartó amerikai John Thomast meglepetésre legyőzte a grúz Savlakadze és a még csak 18 éves Brumel is. Még másnap kipróbáltam, hogy én mekkora magasságot tudok átugrani. A kertünkben két napraforgószárba ötcentinként szögeket szúrtam – ezek voltak az állványok – és a harmadik napraforgószárat keresztbe téve megvolt a léc is. Az első próbálkozásom során 13 évesen, kezdetleges átlépő technikával átugrottam a 120 centit, „alig” egy méterrel elmaradva az akkori világrekordtól. A „sikeren” felbuzdulva, elolvastam mindent, ami a magasugrással kapcsolatban a kezembe került, és a kertben folytattam az edzéseimet.

– Hogy alakult a sportkarrierje, amikor bekerült a középiskolába?

– A salgótarjáni gépipari technikumban Varga Mihály testnevelőm tanácsára elkezdtem járni a SÜMSE atlétikai edzéseire Fodor Bélához, melynek eredményeképp még érettségi előtt átjutottam a 182 centin, már hasmánt technikával. Természetes volt, hogy üveggyári atlétaként az Öblösüveggyárba mentem dolgozni, de 18 évesen már be is hívtak katonának. Az Újpesti Dózsa sportszázadában húztam le 27 hónapot, közben a Megyeri úti stadionban Tenke Zoltán csoportjában edzhettem. Jólesett, hogy falusi gyerekként befogadtak, és közben országos válogatott, többszörös bajnok atlétákkal edzhettem együtt. Eredményeim ugyan nem javultak látványosan – ennek elsősorban a katonakoszt volt az oka –, de szakmailag sokat fejlődtem.

– Mi történt, miután hazaérkezett?

– 1968-ban, leszerelésem után már az SKSE-nél folytattam pályafutásomat, és az Acélgyárban dolgoztam műszaki rajzolóként. Ebben az évben a mexikói olimpián az amerikai Dick Fosbury forradalmian új stílussal – a flopp technikával, azaz háttal a léc fölött – győzött magasugrásban. Az új stílus rohamosan terjedt itthon is, de nekem már nem sikerült igazán elsajátítani.

– A legnagyobb sikereit mégis hármasugróként érte el. Hogyan jött a váltás?

– Ekkor már Szepesi Antal volt az edzőm, az ő tanácsára és irányításával elkezdtem tanulgatni a hármasugrás technikáját, Bolyki István nyomdokain. A váltást sikeresnek mondhatom, hiszen Nógrád megyében elsőnek jutottam túl a 15 méteren. Komlón nyertem vidékbajnokságot, többször voltam dobogós, míg az országos bajnokságok döntőinek állandó résztvevője voltam. Egyéni csúcsom, a 15,32 méter (1974. 09. 12., Salgótarján – a szerk.) itthon még ma is jó eredménynek számít. Abban az időben kiváló hármasugróink voltak – Kalocsai, Cziffra, Ivanov és Katona személyében –, ezért úgy döntöttem, hogy inkább az edzői pályát választom.

– Itt is maradandót sikerült alkotnia.

– Elvégeztem a TF-et, és 1974-től 1989 végéig az SKSE, későbbi nevén az STC vezetőedzője voltam, főfoglalkozásban. Csodálatos évek voltak, kiváló kollégákkal, nagyszerű versenyzőkkel figyelemre méltó eredményeket értünk el. Konditermet építettünk a madárházból, futófolyosót előbb fóliasátorból, majd könnyűszerkezetes elemekből az országban elsőként beépített fotocellás időmérővel, és felújítottuk a salakos futópályánkat is. A gyerekekkel együtt több mint 250 atlétánk volt, bekerültünk az ország húsz legjobb szakosztálya közé. Nagy megbecsülésnek éreztem, hogy többször is beválasztottak a MASZ elnökségébe és helyet kaptam az 1998-as budapesti Eb, valamint a 2004-es vb szervezőbizottságában. Az elnökségi tagságról több mint 15 év után, megbecsülve köszöntem el.

– Mivel foglalkozott ezt követően?

– Miután az SKSE-nél megszűnt a főállásom, 1990-ben családi vállalkozásként kft.-t alapítottunk, ami azóta is működik, kisebb-nagyobb sikerrel. Az általunk gyártott magasugrólécek elnyerték több világverseny hivatalos sportszere minősítését és az IAAF certificate-t. Cégünket 2008-ban az Országházban kitüntették a trolibusz áramszedőrúd innovációjáért a Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton. Budapesten, Debrecenben, a svéd Landskronában és már Pekingben is láthatók áramszedőink a trolikon.

– Térjünk ki akkor a sporttörténeti jelentőséggel bíró Ugrógálára, és elevenítsünk fel pár adatot, amire méltán lehet büszke!

– A 23 alkalommal megrendezett gálán 5 földrész, 36 ország atlétái vettek részt, köztük 15 olimpiai és világbajnok. A kiváló atléták eredményeikkel felejthetetlenné tették szereplésüket, de a szívem mélyén nagyon örültem a magyar versenyzők sikereinek is. 1998 után a főtérről Somoskőbe költöztünk, és 1999-ben a 700 éves vár alatt világszínvonalú műanyagpályát építettünk. 2001-ben itt búcsúzott az aktív versenyzéstől Sotomayor és 2006-ban itt érte el 203 centis világraszóló eredményét Blanka Vlasic. Az alig 300 lakost számláló Somoskő neve és a somoskői vár fotója Vlasiccsal bejárta a világot. Az IAAF honlapján a 2006-os világranglistán az első három sorrendje női magasugrásban ma is ez látható: 1. Kajsa Bergqvist (svéd, London 07. 28.) 205 cm. 2. Venelina Veneva (bolgár, Zürich, 08. 18.) 204. 3. Blanka Vlasic (horvát, Somoskő, 07. 01.) 203.

Az IAAF 213 tagországában ilyen világvárosok között olvashatjuk Somoskő nevét. Természetesen arra törekedtem, hogy az atlétika mellett egyéb látványosságok is legyenek. Jól emlékszem, hogy mekkora tömeg volt 1997-ben a főtéren, amikor a Sotomayor-Austin csúcstalálkozó után – melyet még Zürich sem tudott összehozni – először rendeztünk tűzijátékot a városközpontban a Karancs Szállóról és görögtűzzel a József Attila Művelődési Központról. Nagyon sokan látták 2000-ben az egyedülálló millenniumi iker tűzijátékot a Somoskői és a Salgói várról. Maradandó élményt nyújtott az NBA kosaras, Jabbar főtéri bemutatója az Ugrógála előtt, vagy Besenyei Péter műrepülő világbajnok akrobatikus repülései a Somoskői vár felett.

– Elképesztő nevek, és teljesítmények… És mindezt bárki láthatta.

– A 23 év rendezvényein soha nem kértünk belépőt, mert szerettem volna, hogy a legszegényebbek is világszínvonalú élménnyel gazdagodhassanak. Jó érzéssel tölt el, hogy ez sikerült.

– Hogy telnek a mindennapjai?

– 2003-ban megépítettük Somoskőben a Bazalt Panziót, és működtetésében tevékenyen részt veszek, élvezem a vendégekkel való találkozást. Sokat mesélek történelmünkről, az Ugrógáláról, és bemutatom a csodálatos tájat és a világon egyedülálló cipőmúzeumunkat.

– Sosem vágyott el a megyéből?

– Sokszor volt lehetőségem elmenni máshová, de nem mentem, mert szüleim belém nevelték szülőfalum szeretetét. Köszönöm nekik, nem bántam meg.

Számos elismerésben részesült

Angyal János két cikluson keresztül önkormányzati képviselőként szolgálta Somoskőújfalu, Somoskő és Salgóbánya lakóit. Nevéhez fűződik, hogy 1999. február 15-én, a félévszázados agyonhallgatást megtörve, Somoskő és Somoskőújfalu anyaországhoz való visszatérésének 75. évfordulóját rendkívüli határnyitással ünnepelhették. Kezdeményezte, hogy 1924. február 15-ét, a hazatérés napját megünnepeljék a két érintett településen, s az emlékművek állításához anyagilag is hozzájárult. Sportszakmai és közéleti tevékenységéért számos elismerésben részesült. Kiváló Feltaláló arany fokozat, Pro Urbe Salgótarjánért, Magyar Atlétikáért arany fokozat, Testnevelési Egyetem dr. Nyerges Mihály-díj. Szerető családja körében, nyugdíjasként is aktív életet él.