Alkotóművészet

Tegnap, 17:25

Különleges grafikákat mutat be a salgótarjáni zeneiskola kiállítása

Megnyílt a nemrég indult tanév első tárlata a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában. A kiállítás végig gondolt, és hihetetlen profizmussal véghez vitt alkotásokat mutat be a nagyközönségnek, hiszen az oktatási intézmény első és második emeletének falait a IV. Szolnoki Grafikai Szimpózium válogatott anyaga díszíti.

Veres Edina

Az alkotásokat november 8-ig tekintheti meg a nagyérdemű az oktatási intézményben

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A napokban megnyitotta kapuit a növendékek, látogatók és művészet kedvelők előtt a 2024/25-ös tanév első kiállítása a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola falai között. A tárlaton megtekinthető képeket Kun Péter grafikusművész ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Mint mondta, a tárlat a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesülete (KOVE) a szervezésében megvalósított IV. Szolnoki Grafikai Szimpózium válogatott anyagát mutatja be. Hozzátette: az alkotások Szolnok után most indultak el hódító útjukra méghozzá oktatási jelleggel. Ugyanis az egyesület tagjainak egybehangzó célja az volt, hogy a képeket főleg művészeti iskolákban tanuló diákok is lássák.

kiállítás
Kun Péter nyitotta meg a kiállítást
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

– A Szolnoki Grafikai Szimpózium lényegében egy művésztelep, ahol az egyesület tagjai és meghívottjai együtt laknak, iszogatnak, eszegetnek, szakmáznak, előadásokon, szervezett programokon vesznek részt és rendkívül magas színvonalon és mennyiségben alkotnak, dolgoznak 10 napig. Az itt készült alkotásokból pedig az utolsó napon egy kiállítást szerveznek a Szolnoki Művésztelepen – fejtette ki Kun Péter, aki azt is hozzátette: a 10 napos rendezvényből, illetve együtt gondolkodásból kaphatnak egy kis szeletet Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, oktatói és látogatói.

Kőkemény munkával létrehozott alkotásokat mutat be a kiállítás

A grafikusművész a kiállításmegnyitó során néhány érdekességet is elárult a Szolnoki Művésztelepről, annak működéséről, valamint röviden ismertette a Baleset miatt riasztották a tűzoltókat a napokban Pásztó közelébe.  tevékenységét. 

Elmondta, hogy a 2020-ban megalakult egyesület elsődleges célja, hogy a magas művészi kvalitású grafikusművészeket összehozza, érdekeiket érvényesítse, számukra lehetőségeket és programokat biztosítson.

 Kun Péter arra is rámutatott, hogy minden kiállítás egy ünnep egy alkotó életében, a salgótarjáni művészeti iskolában tartott esemény is egy ilyen jeles alkalom, amely során a KOVE tagjait és a grafika műfaját köszönthetik a megjelentek.

– A képzőművészeti alkotásokban, jelen esetben a grafikákban nem feltétlenül csak a szépet és az egyértelmű dolgokat kell keresni, hanem egy kicsit a látvány, mondhatnám a kulisszák mögé is be kell tekinteni. Az itt kiállítók nem a nagyotmondás, a blöffölés kecsegtető módját választották. Ahelyett a végig gondolt, és hihetetlen profizmussal véghez vitt, néha kőkemény munka árán létrehozott alkotásokat mutatnak be – hangsúlyozta a grafikusművész.

A művész megismerheti határait a kézzel való alkotás folyamata alatt

Arra is kitért, hogy egy ilyen grafikai munka létrehozása napjaink „egy koppintásra megvan minden” világában egyre inkább tűnik életidegennek, pedig a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

– Tudom, közhelynek tűnik, de véleményem szerint fontos, hogy manuálisan és valóban kézzel is alkossunk. A hosszú alkotási folyamatban az ember sok mindenen megy keresztül, sok mindenre ráeszmél, és megismeri a határait – emelte ki Kun Péter beszéde zárásaként, amely után a megjelentek megtekintették a salgótarjáni művészeti iskola falait ékesítő képeket.

A kiállításmegnyitó színvonalát oboajátékkal emelte Bodrogi Flóra és Rozgonyi Adél, akiket Szabó Istvánné kísért zongorán. Az alkotásokat november 8-ig tekintheti meg a nagyérdemű az oktatási intézményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában