Jegyzet

20 órája

Ritka jelenség

Amennyiben a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum épületének déli homlokzatán egy nagy méretű molinó, azaz reklámfelület jelenik meg, akkor ez azt jelenti, hogy a hirdetett tartalom miatt érdemes betérni az intézménybe.

Csongrády Béla

Nos, néhány napja Földi Péter, Somoskőújfaluban élő Kossuth-díjas festőművész régebbi és újabb keletű, de mindenképpen egyéni hangvételű, stílusú és mondandójú képeit egyaránt felvonultató Szántás a kút körül című egyéni kiállítását népszerűsíti ily módon a múzeum, azaz igencsak jelentős látnivalóra hívogat.

A napokban nyílt meg Földi Péter kiállítása
A napokban nyílt meg Földi Péter kiállítása
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Nem messze egy másik kiállítás is megtekintető

A minap egy kiváló város-, illetve helytörténeti bemutató is nyílt egy másik emeleti nagyteremben, s ezt ugyancsak látni kell minél többeknek. Visszatérve Földi Péterre, e helyen azért is kívánom kiállítását, illetve művészetét kiemelni, méltatni, mert ezúttal sajátos kuriózum tárgyát is jelenti. Ugyanis néhány száz méterrel odébb, a Fő téri József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában ugyancsak néhány napja látható egy szintén figyelemre, érdeklődésre érdemes önálló tárlat.

A ceredi megyei Prima díjas Cene gál István Szín-képek címmel mutatja be kizárólag színházművészeti témájú, zömmel a Zenthe Ferenc teátrum produkciói által ihletett olajfestményeit. Bár Salgótarjánban gyakoriak az egyéni tárlatok (is), ilyen eset, hogy Nógrád jelenlegi képzőművészeti életének két ilyen ikonikus alakja egyszerre, egy időben mutatkozik meg a nagyközönség előtt, nagyon ritka, de igencsak örvendetes jelenség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában