Fotóklub

1 órája

Finnországból érkezett salgótarjáni kiállítására a fotós

A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület immár az 545. kiállítását rendezte meg: Eni Niemi finnországi fotós képei kerültek a falra. A kiállító Bánóczi Enikő néven 1968-ban Salgótarjánban látta meg napvilágot.

Csongrády Béla

Első kiállítását szülővárosában, Salgótarjánban nyitotta a finn fotós. Homoga József emléklappal köszönte meg Eni Niemi munkáját

Forrás: Beküldött

Fotó: Varga Tamás

 Jeles éve van az idén a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesületnek, minthogy 2024-ben érkezett alapításának 60. évfordulójához. Ugyanis 1964-ben döntött úgy Brunczel Tibor, Koós Pál és Veres Mihály, hogy egy szervezetbe fogják össze pályatársaikat. A dátumot az idén gyakran megidézik a fotóklub mai rendes és pártoló tagjai, akik immár 1982 óta tevékenykednek aktívan és eredményesen Homoga József elnök vezetésével a József Attila Művelődési Központ civil közösségeként működő klubban. 

Kiállítás, finn
Eni Niemi finnországi fotós képeiből nyílt a legújabb kiállítás
Fotó: Varga Tamás / Forrás: Beküldött fotó

Finnországból érkezett, Salgótarjánban született

Augusztus végén a Magyar Fotográfiai Napjával egybekötve emlékeztek meg a 60. évfordulóról: megjelentettek egy kiadványt és természetesen ünnepi kiállítást is rendeztek. Az volt az 544. bemutatójuk, néhány napja pedig immár az 545. kiállításukat rendezték meg: Eni Niemi finnországi fotós képei kerültek a falra, aki személyesen is részt vett a megnyitón, tekintve, hogy Bánóczi Enikő néven 1968-ban Salgótarjánban látta meg napvilágot. A városban végezte középiskolai tanulmányait is. Sőt a fotózással is itt, az egykori úttörőházban kezdett megismerkedni. 

Első kiállítását nyitották meg

Első – időközben elhunyt – férje révén 36 évvel ezelőtt költözött Finnországba. Vantaaban, a nógrádi vármegyeszékhely egyik testvérvárosában él, ott, ahol – mint Homoga József megnyitóbeszédében utalt rá – Virág László, a salgótarjáni zeneiskola egykori legendás igazgatója is tanított néhány éven át. 

A fotóklub elnöke elmondta, hogy az immár Eni Niemi néven szereplő vendég – akinek új párja is jelen volt a megnyitón – folyamatosan fotózik az ezer tó országának nevezett, de valójában sokkal több kisebb-nagyobb vízfelülettel rendelkező északi államnak.

Ennek megfelelően a fotókon is dominálnak a tavakkal összefüggő témák. A természeti szépségeket Eni Niemi előszeretettel örökíti meg színes fotókon, s ennélfogva igencsak látványosak a képei. Készítőjük azért is örült a nyilvánosságnak, mert ez az első kiállítása. Ezt Homoga József egy fotóklub általi emléklappal is hitelesítette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában