Szüreti nóták

3 órája

Nagyot szólt az őszi nótadélután Salgótarjánban (fotók, videó)

Bohács István aranykoszorús és Arany Cinege-díjas nótaénekes, Dankó Pista-díjas előadóművész zenés délutánja idén is célba talált Salgótarjánban. A szombat délután jó hangulatát az eső sem moshatta el.

Palchuber Kinga

Bohács István portálunknak elmondta: nagyon várta már az őszi nótadélutánt a nógrádi vármegyeszékhelyen, hiszen a salgótarjáni közönség szeretete mindig feltölti a fellépőket. Hozzátette: az általa életre hívott eseménnyel évről évre igyekszik bizonyítani, hogy a muzsika ereje gyógyítólag és nyugtatólag is hat a lélekre. 

nótadélután
A nótadélután sikert aratott
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

A nótadélután jókedvre derítette a közönséget

– Minden évszaknak megvan a maga bája, ezért az ősz és a szüret időszaka sem telhet el nótázás nélkül. Az eseményen elhangzó muzsikákat a Salgótarjáni Magyar Nóta- és Népzenei Egyesület tagjaival mindig úgy válogatjuk össze, hogy azok jókedvre derítsék a hallgatóságot – emelte ki a nótaénekes.

A József Attila Művelődési Központban megrendezett szüreti nótadélutánon a közönség még a szünetben is énekelt, de a fellépőkkel is egy emberként dúdolták az örökzöld dalokat. A zenei egyesület tagjai felváltva léptek a pódiumra legkedvesebb nótáikkal, akiket Horváth Zoltán cigányzenekara, valamint Frei János László zongorista kísért. Természetesen maga a főszervező, Bohács István is mikrofont ragadott, mellyel osztatlan sikert aratott a vendégek körében. Nyugtázta is, hogy e szeretben rejlik a nótadélutánok töretlen sikere.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában