Kezdeményezés

2024.09.13. 19:00

Érkezik Tenkes kapitánya a nógrádi fiatalokhoz

Figyelemre érdemes kezdeményezés indult útjára néhány szervezet és intézmény együttműködésében.

Csongrády Béla

Elsősorban a Hagyományőrző Civil Társaság, a Salgótarjáni Közgés Öregdiákok Egyesületének képviselői, valamit a József Attila Művelődési Központ vezetői,  munkatársai gondolták úgy, hogy a város általános iskolás korú diákságának meg kellene ismernie a Tenkes kapitánya című történelmi tematikájú televíziós filmsorozatot, tekintve, hogy a címszereplőt nem más, mint a 2012 óta működő helyi hivatásos színház névadója, a nógrádi gyökerű Zenthe Ferenc (1920. április 24. Salgóbánya-Salgótarján  – 2006. július 30. Budapest) Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze alakította. 

Tenkes kapitánya
Vajda Márta (Veronika) és Zenthe Ferenc (Eke Máté) kiválót alakít a Tenkes kapitánya című sorozatban
Forrás: Wikipédia

Nógrádi szálak a Tenkes kapitányában

A népes és rangos színészgárda soraiban – például Gera Zoltán, Pásztor Erzsi, Pécsi Sándor, Psota Irén, Szabó Gyula mellett – ott volt a zagyvapálfalvai születésű Molnár Tibor (1921-1982) és György László Jászai Mari-díjas színművész (1923-1986) is, aki Etesen látta meg a napvilágot. Felesége Móricz Lili, a jeles író leánya volt, aki szintén kötődött Salgótarjánhoz.

A Magyar Televízió első filmsorozatát 1963-ban forgatták s a következő esztendőben – tehát éppen hatvan évvel ezelőtt – vetítették. A forgatókönyvíró Őrsi Ferenc, a rendező Fejér Tamás volt. A film zenéjét Vujicsics Tihamér komponálta. A cselekmény a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik az osztrákok és a kurucok összecsapásaiból merítette témáját. A Siklós környéki harcokban kitűnt – erős, furfangos – Eke Mátét a Villányi hegységben található Tenkes-hegyről nevezték el kapitánynak. A film fekete-fehérben készült, nyilván technikailag ma már nem mondható korszerűnek, de így is élvezhető és a szórakoztatáson túl új ismeretekhez is eljuttatja nézőit.

Három alkalommal vetítenék

A szervezők a minap a  fenntartó,  a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója, Simon Tibor vezetésével tanácskoztak. A város általános iskoláit koordináló, irányító úgymond SÁID-ot dr. Paróczai Csaba főigazgató-helytettes képviselte. A  közösen elfogadott tervek szerint a 13 részes filmet három alkalomra osztva november 18. és december 13. között vetítenék 10 órai kezdettel a József Attila Művelődési Központ nagytermében.  
A diákok kíséretében természetesen nagyszülők és szülők is részt vehetnek a filmnézésen belépődíj nélkül. Az ő szervezésükből a civil szervezetek is kiveszik részüket.  A tervezett filmvetítés rajzversennyel, kiállítással  és kvízjátékkal azaz vetélkedővel is kiegészül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában