Zománcművészet

2024.07.13. 18:30

Zománcművészeti hagyományokat éltetnek: megnyílt az alkotótábor tárlata Salgótarjánban (videó)

A vármegyeszékhelyen – természetesen nem függetlenül az itt működő ipari üzemtől – nagy hagyományai vannak az ősi múltú zománcművészetnek. Az úgymond közvetlen előzmények az előző évszázad hatvanas éveinek végéig vezethetők vissza, minthogy 1969-ben a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában rendeztek országos zománcművészeti kiállítást.

Csongrády Béla

Idén 28. alkalommal rendezték meg a tábort

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Ezt követően biennálé formában volt még néhány jelentős tárlat, aztán évekig szünetelt ezen sorozat, majd a kilencvenes esztendők elején kezdetét vette egy, Czinke Ferenc festő- és grafikusművész nevéhez köthető új kezdeményezés: a zománcművészeti alkotótábor.

Zománcművészeti hagyományok
Zománcművészeti hagyományokat elevenítettek fel a művészek, eredményei a könyvtárban láthatók
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A Bolyai János Gimnázium tanárának azért volt ilyen nagy szerepe a zománcművészeti hagyományok kialakításában, megszervezésében, mert – egy korábbi gyakorlatnak megfelelően – neki, mint a korszak egyik jelentős helyi alkotójának, a tűzhelygyárral volt kölcsönösen gyümölcsöző szerződése. Ennek révén bejáratos volt az üzembe, otthonosan mozgott az úgynevezett zománcozóban is. E szoros kapcsolat szülte a nyaranta megrendezett alkotótábor ötletét és gyakorlatát.

Néhányszor Czinke Ferenc volt a táborvezető, majd éveken át Lórántné Presits Lujza, a Gagarin iskola művésztanára töltötte be ezt a funkciót. Aztán néhányszor – különböző okok miatt – szünetelt a nyári zománctábor, majd újraindult, s az idén – július 1–5-e között, tehát a múlt héten – immár a XXVIII. alkalommal rendeztetett meg.

A Wamsler SE Rt. gyárában készült művekből idén a Balassi Bálint Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában nyitottak kiállítást. Ezúttal Bátki Erika (Miskolc), Demeter-Pénzes Marianna (Miskolc), Findrova Lucia (Fülek-Szlovákia), Gedeon Hajnalka (Salgótarján), Gergely Judit (Budapest), Hertelendy Zsuzsanna (Salgótarján), Losonczy Ildikó (Salgótarján), Maldrik Gábor (Hatvan), Manga János (Salgótarján), Pampuryk Péter (Salgótarján), Schaffer Laura (Bátonyterenye), dr. Szabó Anett (Budapest), Szenográdiné Végh Erzsébet (Szécsény), Sztremen Krisztina (Salgótarján), Tolmácsi Klára (Budapest), Vanó Zétény (12. osztályos gimnazista Salgótarján), Vanó Zille (10. osztályos gimnazista Salgótarján) vett részt a táborban.

A felsorolásból kiolvasható, hogy a helyi – és Szenográdiné Végh Erzsébet szécsényi – úgynevezett törzstagokon kívül más városokból és a határon túlról is voltak résztvevők. A magasabb életkorú alkotók mellett a Vanó testvérpár a felnövekvő generációt képviselte, sőt a füleki kislány mindössze 14 éves, s a nagyapja dolgozott a zománcgyárban.

A tárlatot Gergely Judit – aki mint a fenti névsorból is kitetszik: maga is kiállító – mérnökként, konzulensként a tűzhelygyár képviseletében nyitotta meg. Ráirányította a figyelmet az ipar és a művészetek közötti összefüggésekre. Hozzáértően, figyelemmel, sok-sok szakmai tanáccsal – például a zománc sajátosságainak, a megvilágítás és a színek alkalmazásának, variálhatóságának kiemelésével – beszélt a művekről, a tábor munkájáról. Külön kiemelt néhány művészt és művet is. Mindenekelőtt Gedeon Hajnalkát, a Bolyai gimnázium tanárát, aki az idén is fő szervezője volt a tábornak. A Szent Kamillról készült zománcának nagy szerepe van a hétvégi szentkúti zarándoklatban. E sorok szerzője kiemelésre méltónak találta Hertelendy Zsuzsanna ukrajnai sorozatát, amely eszköztelenül is képes ábrázolni a háború szörnyűségeit.

Felfrissülést jelent a zománcművészeti alkotómunka

Gergely Judit azt is megemlítette, hogy az idén először alakítottak ki az alkotók számára egy, a felfrissülésüket szolgáló sarkot. S volt egy olyan új vonása is a tábornak, hogy meghívtak gyermekeket is, hogy tanáraik segítségével próbálkozzanak talentumunkat érvényre juttatni. Boldogan vitték haza műveiket.

Színes alkotásokat csodálhatnak meg a látogatók
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A megnyitóünnepség elején és végén énekszámokkal közreműködött Vanó Zétény, aki igazolta, hogy több művészeti ágban is nagyon tehetséges. A Bolyai gimnáziumban a közelmúltban érettségizett fiatalember már felvételt nyert a zeneakadémia operaénekes tanszakára. A művészek nevében Gedeon Hajnalka mondott köszönetet a gyárnak és a könyvtárnak. A kiállítás július 17-ig, szerdáig tekinthető meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában