Programfolyam

2024.06.24. 08:32

Muzsikál az erdő kilenc nógrádi helyszínen és kilenc napon keresztül

Kilenc erdei helyszínen, kilenc napon keresztül egyebek mellett klasszikus és népzenei koncerteknek, szakvezetéses erdei sétáknak, illetve kiállításoknak ad díszletet a csodás nógrádi táj. A Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozatot huszonegyedik alkalommal rendezik meg, amelyre június 29. és július 7. között várják majd a látogatókat.

Gulyás Edina

Az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Ezzel a céllal szervezi meg évről évre, immár 21. alkalommal a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot a Muzsikál az Erdő Alapítvány.

Idén is több nógrádi helyszínen muzsikál majd az erdő
Idén is több nógrádi helyszínen muzsikál majd az erdő
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Archív fotó: Nool.hu

Testi-lelki feltöltődést kínálnak a Muzsikál az erdő programjai

– A Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok idején kilenc nap és kilenc különböző helyszínen bejárjuk a Mátra erdőségeit a cseres tölgyes zónától a hegyvidéki bükkösökig, közben pedig felfedezzük a helyi közösségek értékeit. Nemcsak önfeledt kikapcsolódást, testi-lelki feltöltődést kínálunk az idelátogatóknak, hanem szeretnénk hangsúlyozni, hogy az erdő a nyári hőségben kellemes klímát biztosít, kiváló helyszíne a közösségi programoknak – tájékoztatott közleményében az alapítvány.

A nyitórendezvénynek Szurdokpüspöki biztosít majd helyszínt. Nógrádban Mátraverebély-Szentkúton, Pásztó-Mátrakeresztesen, Salgótarján-Eresztvényben és Taron várják az érdeklődőket, majd Heves vármegyében folytatódnak a programok.

Helyi, országos és világhírű művészek is fellépnek

– Különleges erdei helyszínekre hívjuk a rendezvényre érkezőket, ahol a családok valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak majd egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, illetve a helyi termelők bemutatkozása sem – ismertette közleményében az alapítvány. Arra is kitértek, hogy az érdeklődők megismerkedhetnek a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetik tudásukat az erdő és a természetvédelem témakörében.

Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a Muzsikál az erdő minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, illetve az erdő értékeit. A program részletes információi megtalálhatók  a www.muzsikalazerdo.hu honlapon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában