Közmondások éltetik nyelvünket, magyar szólások kerültek terítékre a tarjáni rendezvényen

 A program élén a kö­zelmúltban elhunyt Grétsy László nyelvészprofesszor, az Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli elnöke állt. A Juhász Judit elnökletével manapság is aktív szervezet az idén immár 68. alkalommal tartotta meg a tavasz közepe, vége folyamán a nemzeti identitást szolgáló többnapos nyelvünnepet, amely – a Délvidék és a Felvidék után – az idén kárpátaljai központtal öltött testet.

Az anyanyelvünk megtartását, gazdagítását szolgáló szövetség Nógrád vármegyei képviselői – élükön Oravecz Lászlóné elnökkel, bátonyterenyei nyugalmazott középiskolai tanárral – a minap a TIT Mérleg utcai székházába invitálták az érdeklődőket, minthogy ott tartották Nyelvünk virágai: a szólások és a közmondások című rendezvényét. E kategóriák eredetéről, jelentésükről, üzeneteikről Kiss Gábor nyelvész, informatikus, a Tinta Könyvkiadó vezetője tartott előadást. A vendéget és a megjelenteket – köztük a magyar irodalomtörténeti társaság Pásztor Sándorné elnök vezette nógrádi tagozatának tagjait – Oravecz Lászlóné köszöntötte.

Az ember tragédiája címszavakban, nógrádi kötődésekkel

Az előadó bemutatkozásakor nagy hangsúlyt helyezett annak kiemelésére, hogy otthon érzi magát Nógrádban, minthogy Balassagyarmat környéki felmenőkkel rendelkezik, sok szép gyermekkori, iskolai szünet emléke fűzi Cserháthaláphoz. S e kötődés a közelmúltban újabb gyakorlati élménnyel gyarapodott, minthogy módja volt közreműködni a salgótarjáni születésű jeles irodalomtörténész, Madách- és Mikszáth-kutató, író, szerkesztő, Praznovszky Mihály sokadik – a Madách-enciklopédia Az ember tragédiája címszavakban című – könyvének életre hívásában. Kiss Gábor mondandója megalapozásaként azt hangsúlyozta, hogy a nyelv több mint kommunikációs eszköz, a nemzet emlékezete, s mint a legértékesebb hungarikum a világ magyarságának legfőbb összekötő ereje. 

A nyelvnek különböző szintjei vannak, amelyek mintegy az építőkockák szabályai szerint építkeznek a hangok, a szavak, a toldalékok, a szókapcsolatok, illetve úgynevezett kész sablonok felhasználásával. Ezek fajtái közé sorolandók a gyakran együttjáró szavak, az állandósult szókapcsolatok, a szólások, a közmondások, a szóláshasonlatok, a szállóigék. 

A közmondások nagy részét mindenki ismeri

A következőkben a legismertebb magyar közmondások hangzottak el. Köztük volt az „Aki másnak vermet ás, maga esik bele” vagy az „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”. A közmondásoknak, szólásoknak több közös vonásuk is van. Általában egyszerűek, egyértelműek. Erre példa a „Minden kezdet nehéz” vagy a „Kutyából nem lesz szalonna”.

Többnek képes, átvitt jelentése van. Ilyen a „Lassú víz partot mos”. Némelyik közmondásban konkrét igazság válik általánossá: „A harag rossz tanácsadó”, vagy a „Lassan járj, tovább érsz”. Gyakoriak a rímek, a felszólító formák: „Ki mint él, úgy ítél”, „Okos enged, szamár szenved” vagy a „Nyugtával dicsérd a napot!”. „Az addig üsd a vasat, amíg meleg!”.

Nyelvi kincseink éltetése az egyik fontos cél

Kiss Gábor arra is rámutatott, hogy vannak rokon értelmű, illetve ellentétes jelentésű közmondások. A szemrehányás, korholás kifejezhető például a „fejére olvas”, a „lehordja a sárga földig” formulával. Az utóbbi kategóriára példa az „úszik az árral”, illetve az „ár ellen úszik”. A jellegzetesen magyar közmondások közé sorolandó a „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” vagy a „Több is veszett Mohácsnál”. Érdekes része volt az előadásnak a népies időjárási regulák – Hideg havas december, jó termést vár az ember –, a bibliai eredetű közmondások – Az vesse rá az első követ… –, a napjainkban született szólások – Nehogy már a nyúl vigye a puskát –, az elferdített közmondások – Aki korán kel, az álmos –, vagy a világ más nyelveiben is található mondások közötti tallózás.

Az elsősorban nyelvészként szereplő vendég színvonalas, hangulatos előadása méltó volt a magyar nyelv ünnepéhez, és ösztönző hatásúnak bizonyult kincseink továbbéltetésének, használatának – főként a felnövekvő nemzedékek körében – folyamatában.