Madách-szobrok

Még legelvetemültebb álmaimban sem gondoltam arra, hogy mélyen az agyagba mártsam a kezem, vagy vésőt ragadva bontakoztassak ki különböző formákat a kövön. Ugyanakkor azt is jól tudom, hogy a szakma avatott mesterei, mint például a Kossuth-díjas szobrászművész, Párkányi Raab Péter, vagy neves elődje, Sidló Ferenc, mennyit töprengtek azon, mit emeljenek ki, mit hangsúlyozzanak a híres személyiségek legismertebb jegyeiből.

Az 1937-ben elkészült, a Balassagyarmati Törvényszékkel szemben felállított Madách-szobornál Sidló Ferenc tökéletesen megragadta a lényeget, amikor az alak két keze közül az egyiket az ég a másikat a föld felé irányította, mutatva a kettősséget, ami Az ember tragédiájában a vágyak és a valóság között is megmutatkozik. 

Most pedig elkészült a másik nógrádi Madách-szobor Salgótarjánban, Párkányi Raab Péter műve. Ez is sajátos mondanivalójú alkotás. A drámaköltő terpeszben álló, vékonydongájú alakja mintha egy könyvbemutató közönségének tárná elő frissiben nyomdafestéket látott kötetét, kinyitja középen a lapot, amelyen Ádám nyújtja ujjait Éva felé. De mintha az első emberpár tagjai nem értenék meg egymást, Éva elfordítja a fejét, Ádám valamit mormol maga elé, és ez olvasható ki a Tragédiából is a kapcsolatukról, a férfi és a nő örök ellentétben ég, holott azért szeretik egymást. 

Csak gratulálni tudok Párkányi Raab Péternek hogy valóban töprengésre késztető szobrot öntött formába a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb személyiségéről.