Farsang

2024.02.02. 08:02

Különleges programokkal farsangolnak a néptáncosok Balassagyarmaton

Idén is megrendezi a nagysikerű farsangját a Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület, valamint a Lamenda Alapítvány február 3-án, szombaton 15 órától Balassagyarmaton.

Lukács Zsófia

Évről évre nagy sikere van az egyesület farsangi báljának

Forrás: Beküldött

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban farsangi forgatag, jelmezes felvonulás és táncház is várja a kicsiket és nagyokat február első szombatján.

– Jelmezversenyt hirdettünk egyéni, családi és csoport kategóriában, erre 16 óráig lehet regisztrálni. 15 órától a színpadon Bakos Pisti Mesezene című előadása kezdődik, közben csoportos játékok is indulnak. 16.30-tól jelmezversenyen vonulnak fel az érdeklődők – ismertette dr. Kövér Erika, az egyesület elnöke. 

Hozzátette: ezt követően tánc és farsangi fánkevés várja a mulatozókat. 18.30-tól népzenei blokk kezdődik: a BEB zenekarral és Molnár Krisztina népi játékaival ismerhetik meg a hangszereket és a dalokat a jelenlévők. 19.30-tól Huszár Kriszta táncháza, tombolasorsolás, majd Kovács Krisztián táncháza és mulatozás várja az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában