Éveken át Salgótarjánban játszott a tűzzel a hatvani zománcműves

Maldrik Gábort három évtizede hajtja a tűz az alkotásban, elmondása szerint már gyermekként rabul ejtette a szívét a képzőművészet varázsos világa. Bár az érettségi után Gábor még kereste az önmagához leginkább passzoló kifejezési formát, végül tűzzománcozott-dísztárgy készítőként rátalált máig izzó szenvedélyére. 

Mint azt portálunk kérdésére elárulta: mesterének, Sisa József zománcművésznek rengeteget köszönhet, hiszen a kétéves képzés után még másfél esztendőt dolgozhatott az országszerte is elismert alkotó művésztelepén. Ekkoriban nem csupán a zománcozás fortélyait, de szakmai alázatot is tanult.  

– Sok technikába belekóstoltam, de a zománccal megéreztem egy különleges kapcsolódást, azt, amikor az alkotó és az anyag szinte eggyé válik – mondta Maldrik Gábor, aki a hatvani kézműves szakiskolában oktatóként, később pedig igazgatóként is helytállt. A Hatvanban élő alkotó jelenleg Jászfényszarun tanítja a gyermekeket a művészetek szeretetére. 

Kérdésünkre, honnan ered a kapcsolódási pont Salgótarjánhoz, kifejtette: legelőször 2000-ben járt egy tűzhelygyári összejövetelen, ahol közösségben alkottak zománcműveket. – Ez a közeg annyira megfogott, hogy tíz éven át mindig visszajártam hozzájuk, sosem éreztem magam kívülállónak. A fejlődés mellett megannyi szép emlék, barátság köt a városhoz. Kezdőként kisebb fali képeket és ékszereket készítettem, de Salgótarjánban kiszélesedtek a lehetőségek, itt alkottam először nagyobb acéllemezekre is – emlékezett a zománcműves, aki több alkotótelepnek is állandó tagja. 

Maldrik Gábor a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola meghívására örömmel tért vissza Salgótarjánba, hiszen Kun Péter grafikushoz, az intézmény tanárához is baráti kapcsolat fűzi. – Több mint húsz képemet láthatják az érdeklődők tanév végéig az intézmény falain, mely alkotások között találhatók olyanok is, melyeket maga a város ihletett – emelte ki az alkotó. Gábor több évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött egyébként örömmel látja, hogy a fiatalok is érdeklődéssel fordulnak a zománcozás felé, s a foglalkozásokon mindig boldogan merülnek el a nem mindennapi technika rejtelmeibe.

– Volt egy korszakom, amikor olyan dísztárgyakat készítettem, melyek más anyaggal összhatásban állnak. Egyebek mellett talált fákat szőttem bele az alkotásokba, így láttam meg: milyen csoda születhet, ha a természet és az emberi képzelőerő egyesül a művészetben – világított rá Gábor, hozzátéve: – A zománcban az a szép, hogy a vele való játék egyedi és megismételhetetlen, két egyforma kép sosem születik.

A zománcműves elárulta, egy kép megformálása nem megy egyik pillanatról a másikra, számára azonban minden alkotással töltött perc felér egy meditációval. Gábor azt vallja, s diákjait is erre neveli: kitartás és alázat nélkül senki nem tud maradandót alkotni.