Különleges címmel nyílt meg a salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársaság őszi tárlata

Nyilván nem ok nélkül furakodott emlékeim élére ez a sor a Balassi Bálint Asztaltársaság minapi tárlatának megnyitója kapcsán. Ugyanis e közösség ez év őszének elején is megtartotta hagyományos, immár 33. kiállítását, a korábbi tárlatokon is jelen volt, már-már csapatot képező alkotóközösség tagjaival és vendégeivel.

Az éves csoportos kiállítások esetében óhatatlan a rövid visszatekintés az egyesület létrejöttére, múltjára, mert ezekből az évtizedekből vezethető le e rendszeres bemutatkozások szerepe, jelentősége. A jelenlegi – amelyet azért kell hangsúlyozni, mert a múlt század harmincas-negyvenes éveiben ugyanezen a néven már létezett a városban egy értelmiségi csoport – társaság 1988 decemberében jött létre a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, és a következő esztendő januárjától működik folyamatosan. Hamarosan meg is jelent első kiadványuk: a Széllyel tündökleni. Azt követően sorra láttak napvilágot az általuk életre hívott kiadott antológiák, társasági füzetek, s meghonosodott kiállítássorozatuk, sőt az országon belüli és határainkon túli, hasonló karakterű és irányultságú szervezetekkel való együttműködésük rendszere is. 

Mindig figyelemre érdemes a bemutatókat megnyitó személy is, mert nemcsak hozzáértő, de a társasághoz kötődő szakembereket kérnek fel erre a szerepre. A jelenlegi tárlatot dr. Paróczai Csaba Gergely nyitotta meg, aki maga is tollforgató, számtalan vers és prózai művön, köteten olvasható a neve, s nem utolsósorban ő maga is baráti kapcsolatokat ápol nem egy kiállítóval. Nevezett a bevezető gondolatai sorában hangsúlyozta az őszi kiállítások jelentőségét. 

Teljes joggal foglalkozott az idei tárlat egyáltalán nem szokványos – Északi frissülés – címének értelmezésével. Véleménye szerint ebben a két szóban benne foglaltatik az alkotók országon belüli létezési helye, és nem utolsósorban arra a törekvésre is hangsúly kerül, hogy a képeken évről évre jelenjen meg valamilyen új téma, hang, más szín, ami ez esetben szó szerint és átvitt értelemben is felfogható. 

Az egyes művek minőségéért természetesen az alkotók felelnek, de a kiállítási anyag magas, mondhatni egységes színvonaláért nem kis mértékben a társaság vezetői, rendezői a felelősek. S Paróczai Csaba szerint jól vizsgáztak ők is, amikor összeállították a tablókról visszaköszönő anyagot. Lévén szó csoportos kiállításról, Paróczai Csaba – azon túl, hogy kiemelte Botos Zoltán, Orbán György és Losonczy Ildikó messziről észrevehető karakteres stílusjegyeit – a kedvező összhatást dicsérte, s arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyes alkotóktól különböző indíttatásból, eltérő technikával készült képek együtt is tudnak hatni, s ez a különleges együttállás így – minden bizonnyal – már soha többet nem lesz látható. 

A mintegy tizennyolc alkotó harminc festménye, grafikája, tűzzománc képe között kuriózumnak számít Agócs József fotóművész két felvétele, annál is inkább, mert azok valamilyen sajátos, egyedi eljárás folytán vászonra feszítve jelennek meg a nézők előtt. A szeptember 29-ig, csütörtökig látható kiállítás rendezése Csépe Ferenc, Handó Péter, Kun Péter és Losonczy Ildikó munkáját, közreműködését dicséri.