Székelyföldön is csodálják a kazári grafikus, Kun Péter képét

– Már gyerekként is könnyen beszélt a művészet nyelvén? 
– A történetem elég szokványosan kezdődik. Az általános iskolában szerettem rajzolni, így szakkörre is jártam. Az érdeklődésem felkeltésében egykori tanáromnak, Orosz István festőművésznek nagy szerepe volt. Ő már akkor mondta: grafikával kellene foglalkoznom. Gyerekfejjel csak legyintettem, de aztán az élet mégis őt igazolta. Igaz, rögös utat kellett hozzá bejárnom. 

– Mesélne erről? 
– Nyolcadikban a Madách Imre Gimnázium rajztagozatát jelöltem meg elsőként a jelentkezési lapomon. Ez idő tájt ment nyugdíjba akkori mentorom és tanárom, aki nem sokkal később meghalt. Ez annyira kedvem szegte, hogy végül a salgótarjáni kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola diákja lettem. Gyorsan világossá vált számomra, hogy ez nem az én utam lesz, mégis kitanultam a kereskedelem és marketing szakmát. Emellett egy évig a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolának is növendéke voltam, ahol a tanáraim – mások mellett Molnár Péter és Földi Gergely – segítségével készültem felvételizni a nyíregyházi tanárképzőbe, rajz és vizuális kommunikáció szakra. 

– A főiskolai évek alatt zárta végül a szívébe a grafika technikáját? 
– Igen. Mindig azt hittem, hogy festeni fogok, de néhányan felhívták rá a figyelmem, hogy másfajta technika talán jobban illene hozzám. A főiskola előtt ez kicsit lelombozott, viszont a felsőfokú tanulmányaim során mesterünknek, Szepessy Béla grafikusművésznek, illetve barátomnak, Bugyi István Józsefnek köszönhetően megismerkedtem a sokszorosító grafikával. Érdekes, hogy épp az fogott meg benne, hogy egész másképp működik, mint a rajz vagy a festészet, ahol a mozdulatok nyomán a papírra vetett vonalak, formák azonnal láthatóvá válnak. A grafika esetében először szükség van egy tervre, amit a kiválasztott hordozófelületre fel kell vinni, majd az így kapott körvonalak mentén ki kell dolgozni a formát. Ez a fajta anyagmegmunkálás az a rész, ahol a művész gondolata szabadon elkalandozhat, hiszen akkor már csak az elkészült minta mentén kell dolgoznia. Az eredmény viszont csak akkor pillantható meg, amikor a folyamat legvégén elkészült a lenyomat. Ez a sokszorosító grafika varázsa, amit más művészeti ág szerintem nem tud visszaadni. 

– Kiállításokon is bemutatja alkotásait? 
– Természetesen, arra kifejezetten törekszem, hogy évről évre országos tárlatokon is részt vegyek. A közelmúltban Hatvanban nyílt grafikai tárlat, mindkét helyen megtekinthető néhány munkám. Emellett a jáki, a kecskeméti, a losonci vagy épp a salgótarjáni közgyűjteményben is megtalálható a nevem. A napokban pedig a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Petőfi Sándor Tagiskolájában is kiállították képeimet, azonban azok nem grafikák. 

– Van olyan kép, amely kedvesebb önnek, mint a többi? 
– Valójában minden munkámhoz különleges kapcsolat fűz, azonban akad néhány, amelyekre különösen büszke vagyok. Közvetlenül a diploma előtt készítettem egy nagy méretű, színes linómetszetet, amellyel részt vettem az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, s különdíjjal jutalmazták. A technikán túl a határidő is kihívást jelentett, azonban ennek ellenére élveztem az alkotási folyamatot. Emellett a Hétköznapi stratégiák I. címet viselő grafikámmal, amelyet beválogattak a Székelyföldi Grafikai Biennálén bemutatott alkotások közé, ismét lehetőségem nyílt arra, hogy nemzetközi porondon is letegyem a névjegyem. 

– Mivel foglalkozik szabadidejében egy grafikus? 
– Talán meglepő, de az akvarellfestészet a másik nagy „szerelmem”, amit kikapcsolódásként űzök. Amikor huzamosan sokat foglalkozom grafikával, akkor olykor kicsit beleunok. Ilyenkor szükségem van valamire, ami kizökkent. Nekem erre a legalkalmasabb megoldást a vízfesték jelenti. Az elmúlt néhány évben több ilyen időszakom is volt, gyakran ragadtam ecsetet, ennek hatására pedig viszonylag sok akvarellt készítettem. Ezekből nyílt kiállítás a már említett salgótarjáni iskolában, ahol évekig tanítottam is. Ez nem a megszokott módszerem, ezért inkább egyfajta kísérletként tekintek rá. 

– Megosztaná velünk a jövővel kapcsolatos elképzeléseit? 
– Jelenleg egy nagy projekten dolgozom, amely komoly kihívások elé állít, de éppen ezért izgalmas. Tagja vagyok a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének is, ahol társaimmal gőzerővel tevékenykedünk a szervezet kiépítésén, fejlesztésén. Egyebek mellett kiállításokat, szimpóziumokat és művésztelepeket rendezünk abban bízva, hogy tevékenységünkkel a grafika hírnevét országszerte, illetve később talán a határon túl is öregbíthetjük. Művészet terén ez a fő célom, míg a magánéletemben a család jelenti a biztos pontot. Hamarosan megszületik a második kisfiam, így a művészet várhatóan kicsit háttérbe fog szorulni az életemben. Azt hiszem, ez most így van rendjén. 

Tanárként talált hivatást

Kun Péter 1986-ban született, Salgótarjánban. A középiskola befejezése után, 2006-ban jelentkezett a nyíregyházi tanárképző főiskola rajz és vizuális kommunikáció szakára. 
– Az a hitvallásom, hogy minden okkal történik az életben. Mivel nem volt nyelvvizsgám, így évekig nem kaphattam kézhez a diplomámat. Ekkor kapóra jött, hogy a középiskola elvégzésével kereskedelmi szakmát szereztem, amely segítségével elhelyezkedtem egy zöldségesben. Sok mindent köszönhetek annak a munkahelynek, még akkor is, ha nem állt hozzám közel. Ott tudtam meg például, hogy a kazári Aba Sámuel Általános Iskolában rajztanárt keresnek. Mivel akkor már megvolt a nyelvvizsgám – így a diplomám is – beadtam a jelentkezésemet, és felvettek. Ekkor ismertem meg a feleségemet. Azóta sikerült elvégeznem a Képzőművészeti Egyetem egy képzését is, így ez az álmom is valóra vált – mondta Kun Péter, aki néhány éve immár a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanári karát erősíti főállásban, amely hivatást semmire sem cserélné el.