Négy fotóművész alkotásait állítják ki egyszerre a salgótarjáni galériában

Nem véletlen, hogy e megszívlelendő gondolat lett a mottója négy fotográfus minap megnyílt közös kiállításának az évtizedek óta a József Attila Művelődési Központban működő fotógalériában. A tárlat szereplői – Csomor Imre, Simon Péter, Somodi György és Varga László – ugyanis pályatársi, baráti viszonyban vannak egymással, s ötletük megvalósítása – amely során arányos nagyságrendben osztották fel a rendelkezésükre álló teret – mindennél jobban bizonyítja ezt. 

Homoga József – a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke – több ok miatt is szívesen vállalta magára a megnyitóbeszéd megtartását. Egyrészt azért, mert valamennyi alkotó az 1964-ben, azaz ötvennyolc évvel ezelőtt létrejött fotóklub tagja, mind a négyüknek volt már önálló kiállítása, amely ugyancsak az elnök méltatásával került nyilvánosság elé. Ezúttal azt is örömmel lehetett konstatálni, hogy már körvonalazódik a vírusjárvány okozta bezártságából való kiút. Persze – mint Homoga József is rámutatott – a négy fotós önálló személyiség, különböző karakter emberileg és a fotózással kapcsolatos felfogásukat, gyakorlatukat tekintve is. 

Csomor Imre a pécsi főiskolai tanulmányai idején ismerkedett meg ezzel a művészeti ággal, amely számára elsősorban a diázást jelentette. A későbbiek során a diaporáma, majd az ebből kifejlődött digiporáma lett a kedvenc műfaja. Ilyen típusú műveivel – amelyekből egyet e kiállítás megnyitása alkalmából is bemutatott – sikeresen szerepelt több országos megmérettetésen. Ezen munkáinak szerves alkotórészét képezi a zene, amely munkásságában nemcsak hangulati elemként szerepel, hanem tartalmi gondolatokat is hordoz, segít megérteni a nem ritkán a kozmikus terekbe is elvezető mondandóját. Kiállított fotói – amelyeknek az Örökség és útravaló közös címet adta – közül ilyennek tetszik például A körforgás momentuma, a Sci-fi architektúra vagy az Alkonyati meditáció. 

Somodi György – aki bevallottan gyermekkora óta lelkes művelője az amatőr fényképezésnek – esetében a természetfotózás áll a középpontban. Ez persze nem kevés fotós jellemzője, de nála különös, mondhatni egyedi hangsúlyt kap a képi világból sugárzó érzelemgazdagság. Ezt többek között a Holdkelte vagy a Lázadó patak című képe is igazolja. 

Simon Péter a fotóklub egyik életre hívó személyiségénél, Brunczel Tibornál sajátította el az alapokat. Mint Homoga József rámutatott, ő is szuverén egyéniség, különösen az emberábrázolást, ezen belül a gyengébbik nem fotózását kedveli. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ezen kiállításon szereplő képeinek mindegyikén egy, azonos hölgyet láttat különböző beállításokban. 

Varga László – ahogyan a megnyitón is elhangzott – tépelődő alkat, ugyanakkor kreatív is. Alkalmasint szüksége van a megerősítésekre. Kísérletező hajlamát látszanak erősíteni a most bemutatott képei – köztük a hollókői vagy velencei ihletésű felvételek – amelyek főként a cianotípia, azaz a kéknyomat jegyében születtek. 

A négy fotós ezúttal természetesen csak úgymond ízelítőt képes adni saját munkásságából, a szokásosnál kevesebb képpel szerepelnek, de így összeadódnak értékeik, sokszínűbb élményt nyújtanak a galéria látogatói számára. 
 

Újabb rekordot állítottak fel

Az ötszázhuszonkettedik kiállítással újabb rekordhoz érkezett a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület. Ez országos és minden bizonnyal nemzetközi összevetésben is figyelemre, elismerésre méltó teljesítmény. Az 1970 óta rendszeresen cserélődő tárlatok között nemcsak a látnivalókban, művészi, esztétikai értékekben volt különbség, hanem a kiállítók létszámában is. Gyakran tartottak csoportos, kollektív bemutatókat, legjellemzőbb egy-egy személy szereplése volt. A jelenlegi négyes tárlat kuriózumnak számít.