Tehetség

2022.03.04. 11:17

Elkötelezett a zene mellett, az éneklés vált a hivatásává a szécsényi tanárnőnek

Varga Ivett a város zenei életének számos területén tevékenykedik. Amellett, hogy fiatalokat tanít énekelni, dalaival sok rendezvényen és versenyen megmelengeti a hallgatóság szívét.

Szenográdi Ferenc

Varga Ivett, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára

Forrás: A szerző felvétele

Már egész kisgyermekkorában, óvodásként kiderült róla, hogy jó a zenei hallása és az énekhangja. Állandó szereplője volt az óvodai rendezvények. Hatéves korában a szülei beíratták a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Szécsényi Tagintézményébe, ahol zongorázni és énekelni tanult Cs. Szerémy Andreától és Lévárdi Beátától. Éneklési készségét Salgótarjánban a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában fejlesztette tovább, Lengyel Judit szakmai felügyelete mellett. 

Már ebben az időben számos szécsényi és megyei rendezvényen megcsillogtatta előadói tehetségét. A Palócgála Regionális – Nemzetközi Népzenei Fesztivál különdíjasa volt, Egerben a nemzetközi énekversenyen első helyezést ért el, majd egy évvel később ugyanitt arany minősítést érdemelt ki. Ezek mellett a hetedik Vass Lajos Országos Népzenei verseny különdíjasa lett, és arany minősítésben részesült a nemzetközi Kárpát-medencei versenyen is. 

Még számos díjat és elismerést felsorolhatnék, de számomra talán a budapesti Művészetek Palotájában megrendezett koncerten történő szereplés a legemlékezetesebb az összes közül– mondta Varga Ivett, majd hozzátette, hogy a hazai sikereken kívül külföldön is szerepelt. Montenegróban például a zsűri különdíját kapta meg egy nemzetközi fesztiválon, valamint CD-lemeze is jelent már meg 2010-ben. 

Vácon a zeneművészeti szakközépiskola magánének és népzenei szakán Rácz Éva és Pál Eszter tanították. Az érettségit követően Egerben a főiskolán folytatta tanulmányait, ahol ének-zene szakos diplomát szerzett. A főiskola által 2018-ban szervezett első énekversenyén a legjobbnak bizonyult. Repertoárján klasszikus dalok, népdalok, egyházzenei énekek szerepelnek. A legkedvesebb operaszerzője Mozart, akinek műveit örömmel tolmácsolja. 

Ivett évek óta lelkes tagja és szólóénekese a szécsényi Erkel Ferenc Vegyeskarnak. Korábban pedig a városi gyermekkarban énekelt, amelynek ma már szakmai vezetője, karnagya lett Lévárdi Beátával. Mindezeken túl a helyi Vissi d’Arte Művészeti Együttesben is tevékenykedik, ahol fő küldetésüknek tekintik, hogy megismertessék a klasszikus zene szépségeit a fiatalokkal. Egyházzenei kórusával a templomban és egyházi ünnepélyeken lépnek fel. 

Varga Ivett a 2021–2022-es tanévtől a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára. Balassagyarmaton és a szécsényi tagintézményben is szolfézst tanít. A múlt év nyarán több zenei táborban is részt vett, és az a megtiszteltetés érte, hogy megyénkből egyedüliként bekapcsolódhatott a 45 tagú nemzetközi kórusba, amely két héten át különböző településeken adott hangversenyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában