Virtuális kiállítás tiszteleg a pásztói grafikusművész emléke előtt

Az éppen négy évtizeddel ezelőtt, mindössze 55 éves korában elhunyt művész emlékét, munkásságának értékeit – szorosan együttműködve özvegyével, családtagjaival – tudatosan élteti és népszerűsíti a Csohány Kálmán Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány.

Az évente háromszor – a január 31-i születésnapon, az április 2-ához kötődő emléknapon, illetve ősszel, az alkotó októberi névnapja időszakában – megrendezett kegyeleti aktusok rendre a nyughelynél kezdődnek, és a 2001-ben megnyílt, állandó kiállításokat is láttató Csohány Kálmán Galériában egy-egy új, tematikus bemutatóval folytatódnak. Idén azonban – amikor pedig úgymond kerek évfordulója van a művész halálának – a világjárvány miatti közismert korlátozások miatt nem lehetett az érdeklődők, tisztelők körében megnyitni a soron következőnek tervezett egyedi kiállítást.

A szervezők – élükön Herczegné Varga Ilona nyugalmazott gimnáziumigazgató, kuratóriumi titkár koordinálásával – nagyon ötletesen megoldották e nem mindennapi dilemmát. Az összefogás erejét bizonyítva Fehér-fekete címmel úgymond virtuális tárlatot nyitottak és mutattak be a világhálón a grafikus akvarelljeiből, tusrajzaiból.

Az 1925-ben született Csohány Kálmán Salgótarjánban érettségizett, majd az 1940-es évek közepén fakitermelésen dolgozott a Csíki-havasokban, volt vasúti pályamunkás Pásztón és szénbányász Nagybátonyban. Gyermekkori pásztói emlékei és fiatalon végzett fizikai munkaélményei meghatározták embertisztelő gondolkodásmódját s nagymértékben hatottak művészetére, amelynek elméleti alapjait a képzőművészeti főiskolán szerezte meg mesterei, Hincz Gyula, Ék Sándor, Koffán Károly és Konecsni György szakmai irányításával. Diplomáját 1952-ben kapta meg, és attól az évtől kezdve rendszeresen részt vett csoportos és egyéni, hazai illetve külföldi kiállításokon.

Egyéniségéhez, munkásságához kétségkívül közel állt a folklór, a népművészet – ezt főként kerámiái tükrözik vissza – de szándékai szerint elsősorban szűkebb hazája, a palócföld embereinek életét, érzelmi világát, örömeit, bánatait rajzolta papírra, véste rézlemezre. Mint Shah Gabriella művészettörténész a 2010-ben megjelent Csohány-emlékkönyvben megállapította: vérbeli grafikusként nem színekben, hanem tiszta vonalakban gondolkodott, eredeti stílusa semmiféle irányzathoz nem kapcsolható. Lendületes vonásai révén mély tartalmi mondandót, a létezés, a mindenség titkait, az ősi és a keresztény világkép egymásba fonódását igyekezett töprengő módon, általános érvényűen megfogalmazni.

Mindezen alkotói vonásait a Nágel István közreműködésével készült rendhagyó, virtuális kiállítás – amelynek anyagát Csohány Kálmánné válogatta – is bizonyítja. A fotókat és a zenei aláfestést a művész két gyermeke, Klára és Kálmán – készítette. A meghívó Oravecz Tünde munkája. A kegyelet virágait az alapítvány nevében a temetőben Herczegné Varga Ilona és Bálintné Hübner Judit helyezte el.

Költői örökséget is hátrahagyott

Csohány Kálmán elsősorban képző- és iparművész volt, de szintén nagyon közel állt személyiségéhez, pályaképéhez a (nép)zene és az irodalom.

A költészetet egyébiránt saját maga is művelte, amit a legbeszédesebben a Mikszáth Kálmán Társaság által 2007-ben kiadott A magam módján, magamnak című verseskötete igazol. Ebben a könyvben jelent meg az 1968 júniusában, Budapesten papírra vetett Csak című írása, amely mintegy mottóját adja a jelenlegi virtuális emlékkiállításnak:

„Úgy élek már,

ahogy a rajzaim mutatják.

Fehér

fekete,

Fehér

fekete.

Átmenet nincsen közöttük.”