Személyes emlékeket idézett fel a fotográfus a tarjáni sortűz borzalmairól

De nagyon is igaznak bizonyult az a digiporáma, amelyet a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület egyik tagja, Kovácsné Maczkó Ilona vetített. A szerkesztett felvételeket – amelyeken valós helyszínek és események is feltűnnek – egy olyan gondolat- és érzelemsorra építette a fotográfus, amelyet a saját tragikus élményei motiváltak. 15 éves, első osztályos volt akkor a Madách Imre Gimnáziumban, s őt is – mint minden diákot – hazaküldtek a tanárok, nehogy véletlenül baj érje őket a várható tömegmegmozdulás során.

Maczkó Ilona elmondta, hogy a vasút mentén – ahol végletekig dühös, káromló emberekkel találkozott – rohant haza nagyállomási lakásukba, s megrémült, amikor édesanyját nem találta otthon. Visszafordult mamája keresésére, aki viszont a leányával tette ugyanezt.

Így Ilona a bányai – és véleménye szerint az acélgyári – kórházban illetve a temetői ravatalozóban szembetalálkozott a halottak sokaságával és a kétségbeesett hozzátartozókkal. A képekről és a hozzájuk fűzött kommentárokból kitetszett, hogy ennyi idő távlatából sem tudta a borzalmak emlékét elfelejteni, és mindmáig érthetetlenül áll a megmagyarázhatatlan történések előtt. Annál is inkább, mert egyik osztálytársa is megsérült.