Apa és leánya kiállítása nyílt meg a salgótarjáni fotóklubban

A két fiatal 2002-ben – bolyais diákként – mutatkozott be a fotógalériában az édesapával – majd 2010-ben ugyancsak hárman állítottak ki az alma mater Derkovits Gyula Iskolagalériájában. Kovács Bodor Sándornak 2011 novemberében volt egy Retrospektív elnevezésű átfogó bemutatkozása a Dornyay Béla Múzeumban, ahol harminc évvel korábban dolgozott, és ahol lényegében ismerkedni kezdett hivatásszerűen a dokumentum- és művészi fotózással. Akkor és ott szintén látható volt két gyermekének tíz-tíz felvétele is.

A jelenlegi, Fénykeresők című tárlaton Homoga József egyesületi elnök köszöntötte a kiállítókat, a nagy számban megjelent érdeklődőket, a kor- és pályatárs művészeket, barátokat, majd Paróczai Csaba költő mondott megnyitóbeszédet. Lévén önmaga is alkotó ember, elsősorban a fotózás mint művészeti ág sajátosságairól értekezett, inspirációt merítve Freud, Platón tudományos igényű gondolataiból, József Attila, Paul Verlaine, Tóth Árpád lírai örökségéből. A fényképezés, ha figyelünk – mondta Paróczai Csaba – látni tanít, de ez csak a kezdet.

A látás életünk része, amelyre szavak nélkül is képesek vagyunk, s rájövünk arra, hogy a körénk teremtett világnak hányféle értelmezése lehetséges. Manapság elképzelhetetlenül fejlett a technikai háttér, megszámlálhatatlanul sokan vesznek kezükbe okosabbnál okosabb eszközöket, amelyeknek sok a gyakorlati hasznuk, de ez még nem művészet. Az ilyen értékű fényképezés – a vallással és a tudománnyal egyetemben – a világ elsajátításának egyik dimenziója. S különösen igaz ez a Kovácsok fekete-fehér képeire, amelyeken a színek helyett a tudatos, kevés szavú kompozíciók beszélnek, gondolkodtatnak. Az eltérő életkor, -tapasztalat, léthelyzet persze máshová teszi a hangsúlyokat.

Bár felfedezhetők a közös lelki alkat jelei is, az apa képei általában filozófikusabbak, elvontabbak, Kovács Lea – aki két éve tanulja is a mai kor igényei szerinti elméleti és gyakorlati ismereteket – gyermekfotói értelemszerűen líraiabbak, de egyszersmind allegorikusak is. Jól példázza ezt a mindkettőjüknél szereplő Fénykeresők, amelynek hősei Leánál egy erdő mélyi ösvényről keresik a kiutat, Sándornál viszont idős, beteg emberek erednek a világosság nyomába.

A két – sokaknak emlékezetes élményt okozó – kiállító joggal kapta meg Homoga Józseftől a fotóklub 507. kiállítását igazoló emléklapot.

Dokumentumfilm adott további betekintést

A megnyitóünnepség szerves részét képezte a hivatalos és baráti gesztusokat követő vetítés, amely nem állított képek révén engedett további betekintést Kovács Bodor Sándor lassan négy évtizedes alkotóműhelyébe, majd bemutatott egy filmet is, amelyet a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága által rendezett Arcus Temporum című egyik kortárs művészeti fesztiválon készített, minthogy éveken át filmezte, sajátos eszközrendszerét, egyedi stílusát felhasználva dokumentálta a különleges eseményt.