Néprajzi kincsek és a múlt őrzői találkoztak Kozárdon

Kozárdon tartotta kihelyezett közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozata. A házigazda a kozárdi székhelyű Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete volt. A faluházban megtartott eseményt az előtérben néhány kis kiállítás színesítette, csipkeverés, gyékény- és kosárfonás, tojáspatkolás adott ízelítőt a helyi mesterek tudásából.

A rendezvényt Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Kiemelte: az itt élők büszkék lehetnek hagyományaikra, a népművészet, a tárgyi és a szellemi kultúra értékeire.

Ezután Török János, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének elnöke, aki egyébként a vesszőfonást őrzi nagy szakértelemmel a félmúlt kismesterségei közül, röviden bemutatta az egyesület tevékenységét és tagságát.

– Őseinktől örököltünk valamit és a miénk az utolsó generáció, amelyik még otthonról hozta a népi kultúra egyes elemeit – mondta. – Nem egyszerű itt meghatározni, hogy ki a palóc, ki a tót, egyfajta keveredés sokfelé tapasztalható. Az egyesület tagjainak egy része is határon túli alkotó.

Az elnök kifejtette: nem merték volna magukat népművészeknek nevezni, de amikor különféle rendezvényeken azt látták, hogy mások milyen könnyen és gátlások nélkül használják a „művész” jelzőt, félretették ezt az aggályt.

Török János hozzátette: a népművészek között kevés a fiatal, de ez talán természetes is, hogy így alakul. El kell érni egy bizonyos kort ahhoz, hogy az ember érdeklődni kezdjen a múlt, az ősei iránt. Az elődök munkásságának, tárgyalkotó tevékenységének felfedezése is ide tartozik.

– Meg kell öregedni hozzá és nem kell aggódni, lesz majd, aki átveszi a stafétát – mondta.

Azt azonban szomorúan tette hozzá, hogy a tárgyalkotók között egyetlen nógrádi sincs, aki megkapta volna a magas elismerést jelentő népművészet mestere címet.

Szólt ezután az egyesület múltjáról, megemlékezve arról, hogy régen egyszerűbb volt a dolog, mert a művelődési házak szakkörei befogadtak minden érdeklődőt a fafaragóktól a hímzőkig, az egyesületek élete azonban a rengeteg adminisztráció, a pályázatok és ezek elszámolásai miatt nem egyszerű. A nagy, több száz tagot számláló civil szervezetek esetében, amelyeknek van lehetőségük főállású munkatársak alkalmazására, egyszerűbb a helyzet, de Nógrád kicsi, így az egyesület is csekély létszámú.

A fejenként kétezer forint éves tagdíj nagyjából a postaköltségeket fedezi, az egyesület a különféle alapítványoknak, pályázatoknak köszönhetően működik, nagyobb szervezetek mellé csatlakozva. Török János örömmel említette, hogy nemrég a Kassai Önkormányzati Kerülettől érkezett felkérés, hogy legyenek partnerek egy határokon átnyúló pályázat megvalósításában.

Elhangzott: a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete nem is olyan régen még 42 tagot számlált, de ketten is elhunytak közülük nemrégiben. Rájuk egyperces néma felállással emlékeztek a vendégek és a házigazdák.

Az MMA rendezvényén elhangzott: korábban évekig Erdélyben tartották közgyűléseiket, ezzel is erősítve az ott élők népművészettel kapcsolatos mozgalmait, nem is eredménytelenül. A korábban szervezett táborok létszáma a többszörösére nőtt pár év alatt. A Felvidéken és más országrészekben is jártak már sokfelé, így a vendégeknek külön öröm volt, hogy Kozárdra, a Palócföldre is eljutottak.

A rendezvényen Bocsi Éva, a vizslási születésű, Salgótarjánban élő viseletes babákat készítő népi iparművész mutatta be alkotásait, amelyeket kazári népviseletbe öltöztet. Azzal kezdte: szomszédos falvak lévén a vizslási és a kazári viselet szinte azonos.

Az MMA tagjai másnap Fülekre látogattak, ahol Agócs Attila, a város polgármestere – aki „civilben” etnográfus