Mintha hazajárna a próbákra a salgótarjáni tubás

– Gyermekként kezdett el tubán játszani. Árulja el, kisfiúként mégis mi fogta meg ebben az igazán méretes hangszerben?

– Édesanyám ösztönzésére tizenkét évesen kezdtem el hangszeren játszani, s a salgótarjáni zeneiskola egykori igazgatója már az első találkozásunkkor azt mondta: ebből a fiúból tubás lesz! A beiratkozás után Kapi Gyulánál kezdtem el órákat venni, aki rögtön megismertetett a rézfúvósok egyik különlegességével, a tubával. Szerelem volt első látásra és hallásra: az évek során pedig a zene egyre fontosabb szerepet töltött be az életemben. Később már többek között zenéltem a Salgótarjáni Ifjúsági Fúvószenekarban, a zeneiskola rézfúvós szeksztettjében, a Salgótarjáni Kohász Fúvószenekarban és a Bátonyterenyei Bányász Fúvószenekarban is. Játék közben máig azt érzem: biztonságban vagyok!

– Több mint negyedszázada annak, hogy játékával erősíti a száznegyven éves Bányász-Kohász Fúvószenekart. Mit jelent önnek a rezesbandához tartozni?

– Az együttessel mindig olyan próbálni, mintha hazajárnék! A fúvósokban egytől egyig olyan embereket ismerhettem meg az évek során, akikkel máshol talán soha nem találkoztam volna. Emellett hihetetlen azt látni, amikor egy-egy rendezvényen korosztálytól függetlenül mindenki élvezi a koncertünket, s olykor a nóták egy-egy emléket is felidéznek. Nekem a csapat testesíti meg az összetartást, mert biztosan állíthatom: mindig számíthatunk egymásra!

– Vissza tudna idézni egy szívének kedves emléket?

– Ózdon a bányász-kohász fesztiválokat már gyermekként is nagyon élveztem: hatalmas élmény több zenekarral együtt felvonulni a településen és nézni a csillogó tekinteteket! Emellett Kazincbarcikán a bányászzenekarok tradicionális találkozójára is minden évben eljárunk, ahol mindig rengeteget beszélgetünk és nosztalgiázunk a régi időkről. Mindegyik fellépésnek megvan a maga varázsa, s jó látni, hogy van még igény a komolyzenére.

– Vajon pár évtized múltán még mindig szólni fognak a zenekar hangszerei?

– Egy város addig őrzi meg valódi rangját, amíg büszkélkedhet működő zenekarral. Hiszem, hogy ez a fajta szórakoztató zene mással nem helyettesíthető és bízom benne, hogy ezt a nézetet a zenekedvelő fiatalok is magukénak vallják. A Bányász-Kohász Fúvószenekar nemcsak a hagyományokat őrzi, de közösségkovácsoló erővel is rendelkezik. A múltat sosem szabad elfelejteni!

– Látja a reményt arra, hogy a zenekarnak meglesz az utánpótlása?

– Mindenképpen! Zenetanárként célomnak tekintem, hogy minél több növendékkel ismertessem meg a fúvószene szépségeit és sok tehetséges zenészt neveljünk a város fúvószenekarai és együttesei számára. Megtisztelőnek és kihívásnak tekintem, hogy iskolánk legtehetségesebb fúvós- és ütősnövendékeivel újraindíthattuk a Salgótarjáni Ifjúsági Fúvószenekart is, amely nagyon szép sikereket ért már el.

– Mit kívánna a csapatnak születésnapja alkalmából?

– Azt, hogy még nagyon sokáig szerencsésen meneteljünk előre!

Várják a zenekari relikviákat

A 140 év alatt a Bányász-Kohász Fúvószenekar rengeteg tehetséget és elismerést kapott. A legnagyobb eredmény azonban mégis az, hogy a rezesbanda még ma is él, ápolja a hagyományokat és szakmai utánpótlással is rendelkezik. A születésnap alkalmából megrendezendő 140 éves történelmünk című tárlat megvalósításához még mindig várják mindazok segítségét, akik bármilyen dokumentumot, fényképet, emléktárgyat vagy sajtóterméket őriznek a Bányász-Kohász Fúvószenekarról. Az emlékeket a bányamúzeumban Szilveszter Tibor, míg a zeneiskolában Kövesdi Krisztián gyűjti. – Már szép számban gyűlnek az emlékek, de még mindig örömmel fogadjuk a megkereséseket – mondta Kövesdi Krisztián. A jubileum alkalmából június 22-én a nagyszabású városi ünnepség mellett Salgótarján központjában egy országos fúvószenekari találkozót is életre hív a rezesbanda.