Bemutató

2 órája

Permetező drón? – így reptették a szécsényi technikumban (fotók, videó)

A szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is részt vesz a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum a Vidékfejlesztési Program projektjében. Az eszközbeszerzések mellett bemutatóüzemi foglalkozásokat is tartanak: legutóbb a permetező drón használatát mutatták be a gyakorlatban.

Lászlók Judit

Mint arról portálunkon korábban beszámoltunk: a Vidékfejlesztési Program által támogatott projekt keretében a következő három évben évi 12 alkalommal bemutatóüzemi foglalkozásokat szerveznek az érdeklődőknek a szécsényi intézményben a precíziós mezőgazdasági technológiák és a térinformatika népszerűsítése érdekében, amivel jelentősen csökkenthetőek a szántóföldi növénytermesztés kiadásai. 

permetező drón
A permetező drónnal ismerkedtek a diákok
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

Ennek célja, hogy a gazdák, akik egyébként már hozzájutottak többféle precíziós mezőgazdasági pályázaton keresztül ezekhez az eszközökhöz, megszerezzék a használatukhoz szükséges tudást is. A bemutató üzemi foglalkozások célközönsége, a vidéki térségekben mezőgazdasági kis- és középvállalkozóként működő gazdasági szereplők, vagy mezőgazdasági termelői tevékenységet végzők, vagy ezen szervezetek vezető tisztségviselője vagy az általuk kijelölt alkalmazottja, tagja.

Permetező drónok jelentenek nagy segítséget

A szécsényi mezőgazdasági iskolában már a nyáron megkezdődtek a bemutató üzemi foglalkozások. A napokban a permetező drónok használatával ismerkedhettek meg a résztvevők.

– A foglalkozás fő célja, a gazdálkodók szemléletformálása, a mezőgazdasági dróntechnológiában, mint a precíziós gazdálkodás legdinamikusabban fejlődő ágazatában rejlő lehetőségek kihasználásának ösztönzése, segítése volt – mondta el portálunknak Filkor Lajos. 

Az intézmény igazgatója hozzátette: – A foglalkozás fő témája és irányelve pedig a mezőgazdasági drónok használatának szabályai, a képzési lehetőségek és a permetező drónokban rejlő lehetőségek voltak.

Filkor Lajos kifejtette továbbá, óriási előnye a dróntechnológiának, hogy nem keletkezik taposási kár az érintett területeken, így függetlenül attól, hogy milyen a talaj állapota el lehet végezni a szükséges műveleteket. Azonban a drónok használatának szabályozásával kapcsolatban rámutatott arra is, hogy az engedélyezett szerek használata egyelőre minimális. Ugyanakkor a hátrányokra kitérve megjegyezte azt, hogy a drónos kezeléseknél a kijuttatott anyag elsodródása okozhat problémákat, de ez az újabb technológiájú drónok esetén már megfelelő odafigyeléssel kezelhető.

A foglalkozások jövő tavasszal folytatódnak

– A bemutató üzemi foglalkozás során elsősorban megismerkedtünk általában a drónokkal, a dróntechnológia elterjedésével, illetve a térképező- és permetező drónokkal. Aztán elkészítettük a repülési tervet, majd a kertészetünkben egy szűk hektáros területen bemutattuk a permetező drón használatát – mondta Filkor Lajos. A bemutató üzemi foglalkozáson több mint tíz gazda, illetve néhány végzős tanuló vett részt, akik érdeklődnek a téma iránt.

Az intézmény igazgatója végül kitért arra is, hogy idén ez volt az utolsó bemutató üzemi foglalkozásuk, amelyek jövő tavasszal tovább folytatódnak majd. 

Videóra vettük, hogyan működik a drón a gyakorlatban:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában