1956-os forradalom és szabadságharc

1 órája

Ünnepi kitüntetéseket is átadtak Szécsényben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulójára emlékeztek szerdán Szécsényben. Az október 23-i megemlékezésen átadták a Köz Szolgálatáért Díjat is.

Lászlók Judit

Az október 23-i ünnepi megemlékezés koszorúzással vette kezdetét a városban, amely során a résztvevők először a városháza falán elhelyezett emléktáblánál, majd a Szécsényi Nemzetőrség emléktáblájánál helyezték el a megemlékezés virágait. Ezt követően pedig átvonultak a művelődési központba, ahol megtartották a városi megemlékezést. 

október 23
Kitüntetéseket adtak át október 23-án Szécsényben
Forrás: Beküldött

1956. október 23: Soha nem felejtjük!

Az eseményen Stayer László, a város polgármestere mondott ünnepi beszédet. – Ma is úgy gondolom, hogy 1956 eszménye megkérdőjelezhetetlen, a szabadságharcban résztvevők pedig nemzetünk hősei, akiket soha el nem árulhatunk és el nem feledhetünk. Minden nap és minden órában megérdemlik a kérdőjelek nélküli tiszteletet, történjen is bármi – mondta Stayer László, majd idézett ezt a részletet a versből. 

– E napon félelem nélkül maradjunk hazánk hűséges fiai. Tudom, ez nem könnyű, amikor a szomszédunkban egy véres háború folyik, amelynek hatásai mindennapjainkba is beszivárognak akár akarjuk, akár nem, de 1956 felemelő pillanatai erőt adhatnak mindnyájunknak. Higgyünk saját magunkban, valamint a népünkben, nemzetünkben lappangó példátlan energiákban, amelyekre oly pontosan mutatott rá Mindszenty József bíboros 1956-ban – fogalmazott a polgármester. 

Kiemelte továbbá, 1956-ban a harcokban nem egészen megbízható adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet katona halt meg. A forradalom után legkevesebb 176 ezer honfitársunk hagyta el az országot és a megtorlás sem maradt el. 1957 januárjától a szabadságharc résztvevőit tömegesen börtönözték be, és több mint 200 forradalmárt kivégeztek.

– Tudom, ma úgy élünk, hogy a szabadságot, a nemzeti függetlenséget természetesnek vesszük, mint az ivóvizet, ami csak akkor hiányzik, ha megszomjazunk. Ezek a jeles napok arra szolgálnak, hogy emlékezzünk azokra, akiknek köszönhetjük ezeket a jótéteményeket. 35 évvel ezelőtt, történelmi léptékkel mérve egy röpke pillanatra, még börtön fenyegette azokat, akik emlékezni akartak szabadságharcosainkra, netán ünnepelni őket – zárta a beszédet a polgármester.

Ketten vehették át a Köz Szolgálatért Díjat

A megemlékezésen átadták a Köz Szolgálatért Díjat is, amelyet Szécsény képviselő-testülete által létrehozott rendelet szabályoz. Az elismerést azoknak a személyeknek, közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, szervezeteknek, közösségeknek ítélik oda, akik Szécsény városában tartósan kiemelkedő eredményeket értek el különösen az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás, a kultúra, a közművelődés, a sport, vagy valamely művészeti ág művelése, a közrend és közbiztonsági feladatellátás területén. 

A kitüntetést idén Fasching Károlyné a könyvtárügy területén végzett több évtizedes lelkiismeretes munkájáért, valamint Valkárné Kail Mónika, a Kaláris Viselettár megálmodója és tulajdonosa vehette át Stayer László polgármestertől, Csukáné Szerémy Andrea és Filkor Lajos alpolgármesterektől, valamint dr. Pifka-Boda Zsuzsanna jegyzőtől. 

Az önkormányzat ezzel a díjjal ismeri el áldozatos, lelkiismeretes munkájukat és a közösségért végzett tevékenységüket. A rendezvényen közreműködött a Varsányi Alapfokú Művésztei Iskola Szécsényi Telephelyének Fébé Társulata. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában