Új vezetés

2 órája

Ünnepélyesen megalakult Salgótarján új közgyűlése (fotók, videó)

Ünnepélyes keretek között tartották meg Salgótarján új közgyűlésének alakuló ülését csütörtök délelőtt, melyen Kreicsi Bálint polgármester, Fenyvesi Gábor és Tolnai Sándor alpolgármesterek, a megválasztott képviselők, illetve a bizottságok külsős tagjai is letették esküjüket.

Kéri István

Kreicsi Bálinttal az élen megalakult Salgótarján új közgyűlése

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A júniusi önkormányzati választások eredményeképpen a közgyűlésben többsége van a városvezető mögé felsorakozó Fidesz - KDNP - Hajrá, Salgótarján! Egyesület képviselőinek. A távozó városvezető, Fekete Zsolt a város kulcsát és a polgármesteri láncot is átadta Kreicsi Bálintnak, aki köszöntőjében ennek kapcsán azt mondta: apró gesztus ez, ugyanakkor nagy lehetőség is. – Legyen a város kulcsa a megoldás kulcsa is egyben, egy szerethető jövő építéséhez – fogalmazott. A megyeszékhely újdonsült első embere arról is beszélt: ha valamiben, a munkában a legerősebbek között vannak a salgótarjániak, ez az, ami annak idején naggyá tette a várost, és csak a munka az, ami segítségével újra visszakerülhet a térképre.

közgyűlés, Kreicsi Bálint
Megtartották Salgótarján új közgyűlésének alakuló ülését. Kreicsi Bálint polgármesterként tett esküt
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Kreicsi Bálint az önkormányzatot, a kormányhivatalt, a város összes intézményét, cégét és civil szervezetét, valamint minden állampolgárát arra kérte, tartsanak velük, és építsenek együtt egy fejlődő, élhető, összetartó Salgótarjánt. Mint mondta, csak hosszú és nehezen járható út vezethet a sikerhez, emiatt türelmet kért az önkormányzat nevében. Ugyanakkor kiemelte: kitartó munkával, elkötelezettséggel, energiával, együtt sikerülni fog.

Államtitkár  is köszöntötte Salgótarján új közgyűlését

Az alakuló ülésen Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára Navracsics Tibor tárcavezető nevében köszöntötte a megjelenteket. Mint fogalmazott, ez az alkalom mérföldkő, hiszen itt kezdődik el a közös munka, mely a város fejlődését, lakói jólétét, jövőjét határozza meg. 

Kiemelte: mindazoknak, akik közszolgálatot vállaltak, feladatuk és felelősségük is, hogy a kapott bizalmat megszolgálják, az itt élők, dolgozók és idelátogatók lehetőségeit javítsák, megőrizzék a helyi értékeket és a jövő felé vezető útra irányítsák a várost. 

Dukai Miklós a közgyűlés tagjait arra kérte, éljenek ezzel a bizalommal, döntéseik során pedig gondoljanak azokra, akiktől kapták.

Bőven van még mit tenni!

Szabó Sándor főispán, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal vezetője arról beszélt: ha a versenyszférából érkező polgármester megtartja céltudatosságát, ugyanakkor figyelembe veszi a közgyűlés akaratát, a gazdasági szempontok mellett pedig a szociális, társadalmi és egyéb szempontokat is, helyt fog állni és tenni tud a város érdekében. Arra is kitért: nem ért egyet sem azokkal, akik azt mondják, a rendszerváltás óta nem történt semmi Salgótarjánban; de azokkal sem, akik azt mondják, mindent elértünk, mindent megtettünk. Bőven van mit tenni, várjuk az eredményeket – tette hozzá Szabó Sándor. Az alakuló ülésen közreműködött Pándy Piroska salgótarjáni opera- és operetténekesnő, a városszignál a Salgótarjáni Rézfúvós Kvintett előadásában hangzott el.

Többségük van a testületben

A június 9-i önkormányzati választások eredményeképpen a 15 tagú közgyűlésbe tíz tagot a városrészek lakossága választott meg, öt fő pedig a kompenzációs listákról, az úgynevezett töredékszavazatok révén lett a testület tagja. A város vezetését átvevő politikai erő kilenc fővel képviselteti magát, az ellenzéki pártok öt fővel vannak jelen a testületben, további egy fő pedig egy egyesület jelöltjeként lett az új közgyűlés tagja.

A Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület színeiben polgármesterré választott Kreicsi Bálint mellett a városrészek lakossága önkormányzati képviselőnek választotta Kisbali Gábort, Turcsány Lászlót, Papp Marcellt, Dankóné Lukács Juditot, Szabó Csabát, Korponai Tamást és Tolnai Sándort. A közgyűlés tagja lett továbbá ezen jelölőszervezetek közös kompenzációs listájáról Fenyvesi Gábor.

A Salgótarján, Szeretem! Egyesület – Demokratikus Koalíció – Jobbik – MSZP – Párbeszéd közös jelöltjei közül az egyes városrészek lakossága önkormányzati képviselőnek választotta Molnár Károlyt, Kántor Zoltánt és Klajban Jánost. Az öt jelölőszervezet közös kompenzációs listájáról Godó Beatrix és Huszár Máté lettek az új közgyűlés tagjai.

A Jobb Páholy – Förster Társaság Egyesület egyéniben nem jutott mandátumhoz, de a töredékszavazatok által a közgyűlésbe delegálhatott egy tagot. Miután ezzel a lehetőséggel a listájukat vezető dr. Ferkó Attila végül nem élt, így a mandátumot a sorrendjükben mögötte következő Eötvös Mihály vette fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában