Koszorúzás

2024.09.14. 08:20

Emlékeztek a Táncsics közösségei Salgótarjánban

A piachoz közeli egyik bevásárlóközpont falán egymás mellett két emléktábla található. A 2014-es táblánál rendeztek minap koszorúzási ünnepséget a Táncsics közösségei.

Csongrády Béla

A piachoz közeli egyik bevásárlóközpont falán egymás mellett két emléktábla található. Az egyiken a következő szöveg olvasható: „Ennek az épületnek a helyén működött Salgótarján első 1923-ban alapított középiskolája, a főgimnáziumi előkészítő tanfolyam, a későbbi Chorin Ferenc reálgimnázium. Állította a jogutód Madách Imre Gimnázium és a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület a 2003/2004-es tanévben.” 

Táncsics
A Táncsics közösségei koszorút helyzetek el a emléktáblánál
Forrás: Beküldött fotó

A másik tábla ezt rögzíti: „1935. szeptember 5-én ezen a helyen, a Bem út 4. sz. alatt kezdődött a tanítás az újonnan alapított kereskedelmi középiskolában. Állította a hagyományait magáénak valló 75 éves Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola közössége 2014. szeptember 5-én.” Az előbb említett táblának tavaly – amikor százéves volt a Madách gimnázium –  volt időszerűsége, a másik viszont a közelmúltban volt igazán aktuális. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a  2014- es táblánál rendezett minapi koszorúzási ünnepség.

A Táncsics öregdiákjai is koszorúztak

A programon mind a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikum tanári kara, mind a jelenlegi tanulók nevében megjelent egy-egy delegáció. Utóbbiakat egy, a középfokú tanulmányokat most kezdő I/c osztály ünneplőbe öltözött diákjai képviselték Gulyás József osztályfőnök vezetésével. Elsősorban hozzájuk szólt Harasztos Gézáné Szabó Mária, aki felelevenített néhányat az iskolához kötődő ifjúkori élményei sorából.
Kiemelte, hogy a mai tanulóknak is úgy lenne érdemes szeretniük ezt az intézményt, mint annak idején ők tették. 

Az iskolavezetés részéről Várszegi Bernadett is szólt néhány gondolatot és így tett Dupák Sándorné is. Utóbbi elsősorban arról szólt, hogy 2013-ban az 1963-ban végzett A osztály 50 éves érettségi találkozóján vetődött fel a Közgés Öregdiákok Egyesülete létrehozásának gondolata. A bíróság 2014-ben jegyezte be e civil szervezetet, ezért innentől számítják működését. Az egyesület nevében ezúttal Rozmán Antalné helyezte el a koszorút.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában