Szoborállítás

2024.08.07. 06:55

Szebalda nővér szobrát az érsekvadkerti termény hálaadási ünnepségen avatják fel

Mint arról portálunkon korábban beszámoltunk, Érsekvadkert tavaly ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját, a jeles alkalomból pedig a településen született és Győrben hősi halált halt Szebalda szerzetesnővér emlékére és tiszteletére a helyi római katolikus egyházközség egy emlékteret létesített. A Drággfy-kúria előtt kialakított emlékhelyen a napokban már felállították a Szebalda nővér szobrát, amelyet majd a termény-betakarítási hálaadó ünnepségen, augusztus 25-én avatnak fel és áldanak meg.

Lászlók Judit

Szebalda nővér szobrát a napokban már elhelyezték a templom közelében kialakított téren

Fotó: Beküldött

Máthé György érsekvadkerti esperes, plébános portálunknak elmondta, hogy Macska Ágnes, rendi nevén Szebalda nővér Vadkerten született 1895. május 12-én. Később az Isteni Megváltó Nővérek Kongregációjának nővére lett, aki kiváló betegápoló volt. Ebben a rendben kapta meg a Mária Szebalda nevet.

Szebalda nővér szobra
Szebalda nővér szobra a emplom közelében áll
Fotó: Beküldött

– Szebalda nővér 1945. március 30-án halt hősi halált, amikor is egy aznap született gyermek megkeresztelése után, a keresztmamát és a karján lévő gyermeket leengedte a szuterénbe. Szebalda nővér még az ajtóban állt, amikor a közelben bomba robbant, ami szétvitte az ajtófélfát, és annak egyik hegyesre kiszakadt darabja hasba szúrta a nővért – fogalmazott Máthé György. Hozzátette: – Sajnos két órával később belehalt a sérüléseibe. Szebalda nővért az akkori győri püspök, Apor Vilmos temette el.

A győri kórház méltó módon őrzi Szebalda nővér emlékét 

Máthé György kifejtette továbbá, hogy Szebalda nővér Győrben, a Nádorvárosi temetőben nyugszik. Mint mondta, 2016-ban a Magyar Kórházszövetség és az akkor még Petz Aladár Megyei Oktató Kórház megalapította a Szebalda Nővér Díjat, amelyet minden évben valamelyik magyar kórház, ápolási osztályán dolgozó, arra méltó ápolónőnek ítélnek oda. Emellett a győri kórház minden évben megemlékezik a hős nővérről március 20-án, a Szebalda emlékmű előtt. 

Szebalda nővér szobra már megtekinthető az emlékhelyen 

Érsekvadkert 2023-ban volt 800 éves, ezen alkalomból pedig elhatároztam, hogy Szebalda nővérnek itt, a szülőfalujában is létre kell hozni egy emlékhelyet. A Bethlen Gábor Alapítvány jóvoltából 20 millió forint támogatást nyertünk el egy Szebalda nővért ábrázoló szoborra, amelyet augusztus 1-én már sikeresen felállítottunk Érsekvadkerten, az önkormányzat által erre a célra biztosított Drággfy-kúria előtti területen. Az emlékmű kőtalapzata süttői márvány és Kontur András szobrászművész készítette el, míg a bronzból készült Szebalda nővér szobrát a Szolnoki Művésztelep egyik vezetője, Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotta meg. 

Máthé György végül azt is elárulta portálunknak, hogy Szebalda nővér szobrának ünnepélyes avatását és megáldását augusztus 25-én, vasárnap délelőtt fél tízkor a termény-hálaadási ünnepség keretében tartják meg. Az eseményre pedig nemcsak a helyieket, hanem minden érdeklődőt várnak. Szebalda nővér szobra pedig addig is megtekinthető az emlékhelyen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában