Tábor

2024.08.22. 12:12

Lovakkal ismerkedtek az apró polgárőrök a balassagyarmati táborban

A Nógrád Vármegyei Polgárőr Szövetség idén is megtartotta a hagyományos Apró polgárőr és állatvédelmi táborát a közelmúltban a Kóvári Lovardában. A táborban a hazafias nevelésre készítették fel az apró polgárőröket.

Lászlók Judit

Vass Miklós, a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke portálunknak elmondta, hogy a szervezetük idén is megtartotta a hagyományos Apró Polgárőr és Állatvédelmi Táborát nemrégiben a Kóvári Lovardában.

tábor
A tábort a lovardában tartották, megannyi élmény várta a fiatalokat
Forrás: Beküldött

A táborban az állatvédelemre is neveltek

– Mészáros Judit lovas polgárőr, egyben oktató és túravezető vezetésével az apró polgárőrök a lovaglás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, valamint a gyakorlatban is megtapasztalhatták a lovaglást. A tereplovaglások alkalmával figyeltek a külterületeken az illegális szemét lerakókra is, illetve ezeknek a felszámolásának a fontosságát is átbeszélték, a kisebb lerakókat pedig megszüntették – mondta Vass Miklós. 

Hozzátéve, a táborban az állatok gondozása, nevelése, mellett a védelmük is téma volt. Ennek keretében játékos formában számos az állatokkal kapcsolatos kérdést beszéltek át az apró polgárőrök a felnőtt polgárőrök segítségével. Ezen kívül természetesen nem maradhatott el a parlagfű jelentette veszélyre való felhívás sem.

– A jó hangulatú tábor kellemes felkészítés volt az ifjúság számára és bízunk benne, hogy a jövő évben is lesz lehetőségünk megrendezni a tábort – mondta Vass Miklós, aki kiemelte: a táborban a hazafias nevelés is szerepet kapott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában