Program

2024.08.26. 19:10

Szombaton huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Kétbodonyi Szilvaszombatot

A település önkormányzata a holnapján ismertette, hogy augusztus 31-én, szombaton immár huszonegyedik alkalommal rendezi meg nemzetiségi gasztronómiai folklór rendezvényt, a Szilvaszombatot a művelődési ház udvarán. A megye- és országhatáron is átnyúló Kétbodonyi Szilvaszombat több ezer látogatót vonz minden évben.

Lászlók Judit

„A Nógrád Megyei Közgyűlés 2014-ben Nógrádikum díjat adományozott a kétbodonyi Szilvaszombatnak egyedülálló jellemzői alapján, amelyek minden más megyei és országos értéktől megkülönböztetik. Ez komoly elismerést jelent a falunak, hiszen az esemény megrendezése rengeteg előzetes szervezést igényel, akár az önkormányzat mint főszervező, akár a lakosság részéről, amely szívét-lelkét beleadja a készülődésbe. A hagyományok ápolása elsődleges szempont a szervezés során.” – olvasható a település honlapján

A Kétbodonyi Szilvaszombat szombat délben egy ökumenikus istentisztelettel veszi kezdetét. Ezt követi a megnyitó, amelyen Halász Judit polgármester mond köszöntőt. Aztán a színpadon fellép majd a Kétbodonyi Hagyományőrző csoport, a Széltoló néptánccsoport, a Kereplő, Zúgófa, Csillagvirág néptáncegyüttesek, Kovács Benko Fruzsina népdalénekes, a Vadóka, Kisvadóka, Vackor néptáncegyüttesek, a Hollókői néptánccsoport, a Húros Banda, valamint Golyán Gréta népdalénekes. Aztán 16 órától megrendezik a gombócevő versenyt. Ezután pedig 17 órától a jelenlévők megtekinthetik a Performance táncstúdió előadását, valamint Csocsesz, a Santa Fe Party Band zenekar, Betty Love, DJ Sylvester, DJ Páz és Jucus fellépését is. Végül a rendezvényt retro bulival zárják, amelyen a jó hangulatról DJ Sylvester gondoskodik majd. 

Mindezek mellett a látogatókat a nap folyamán népviselet próba, hajfonás a Vadóka néptánccsoporttal, selyemfestmény kiállítás, valamint termelői és kézműves vásár is várja majd. A gyermekeknek pedig ingyenes ugrálóvárral és népi játékokkal kedveskednek a szervezők. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában