Augusztus 20.

2024.08.17. 12:54

Demjén Ferenc koncertezik az államalapítás ünnepén Salgótarjánban

Salgótarján önkormányzatának a támogatásával hatalmas ünnepséget tartanak augusztus 20-án, kedden Salgótarjánban. Az egész napos rendezvényen számos különleges programmal várják majd a látogatókat. Az est fő műsorszámaként a Rózsiként ismeret, Kossuth-díjas magyar énekes, Demjén Ferenc fog fellépni, hogy biztosítsa a fergeteges hangulatot.

Sipos Nina Vivien

Az augusztus 20-ai rendezvény délelőtt 10 órakor koszorúzási ünnepséggel, illetve közös imádsággal kezdődik a Szent István téren, majd ezt követően Fekete Zsolt polgármester fogja megosztani ünnepi gondolatait a résztvevőkkel. A megnyitón közreműködnek a Zenthe Ferenc Színház művészei. Emellett számos kísérőprogrammal is kedveskednek az államalapítás ünnepén a szervezők, többek között lesz vidámpark, lisztes játszó, népi babakonyha, Kenderkóc Népi Játszóház és még megannyi szórakoztató foglalkozás.

Demjén Ferenc csap majd a húrok közé Salgótarjánban
Demjén Ferenc csap majd a húrok közé Salgótarjánban
Forrás: Demjén Ferenc Facebook-oldala

Demjén Ferenc 20 órakor lép majd színpadra

Este 18 órakor „Édes Hazám” címmel az Andi Színjátszósai Társulat és a Zenthe Ferenc Színház művészei fognak egy zenés műsorral fellépni a Fő téren. Később pedig megszentelik az új kenyéret, valamint a Nógrád Táncegyüttes fog táncházat tartani, amelyre várnak minden táncos lábú, szórakozni vágyó látogatót. A rendezvény fő műsorszámaként 20 órakor Demjén Ferenc, Kossuth-díjas magyar énekes, dalszövegíró és basszusgitáros lép majd színpadra, hogy egy fergeteges koncertet adjon Salgótarjánban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában