Rendezvény

2024.07.31. 08:54

Pásztón is vetítik a világjáró dokumentumfilmjét

Közönségtalálkozóval egybekötött vetítésekkel búcsúzik a nagy vásznaktól a 2550 című dokumentumfilm, amelyet Pásztón is vetítenek majd.

Nagy Orsolya

A még májusban bemutatott független magyar dokumentumfilm hihetetlen mozis útja a végéhez közeledik, amelyet a készítők egy országos roadshow-val ünnepelnek – derült ki a portálunkhoz eljuttatott közleményből.

Pásztón is vetítik a világjáró dokumentumfilmjét
Pásztón is vetítik a világjáró dokumentumfilmjét
Forrás: Beküldött fotó

Mint fogalmaztak: most első ízben van lehetőség közönségtalálkozó keretein belül hallani a túráról és a film hátteréről egyenesen a főszereplőtől, Till Anillától és a rendezőtől, Mándi Ferenctől.

„Az eseményen Anilla mesél majd a túra kihívásairól és örömeiről, hogy milyen volt belecsöppenni egy dokumentumfilm főszerepébe, miközben éppen élete legnagyobb kihívását igyekezett teljesíteni. Szó lesz arról is, hogyan készül ma egy teljesen független gyártású dokumentumfilm, valamint arról, hogyan jutott el forgalmazó nélkül egy ilyen kis produkció a mozivásznakig, az ország legnagyobb mozihálózatának műsoráig és a heti nézettségi lista 11. helyéig”– írták a közleményben. Arra is kitértek továbbá, hogy a beszélgetésen lehetőség lesz szabadon kérdezni az alkotóktól és természetesen a filmvetítés sem maradhat majd el.

Az érdeklődők Pásztón augusztus 16-án, pénteken tekinthetik majd meg a 2550 című dokumentumfilmet, amelynek a Varázsvölgy fog otthont adni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában