Beruházás

2024.07.03. 15:25

Ellátást kaphatnak a szenvedélybetegek Pásztón

A Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Segítő Központ és a Tábita Alapszolgáltatási Központ Nógrád vármegyében is kiemelkedő eredményeket ért el.

Nagy Orsolya

Mint arról a Baptista Szeretetszolgálat közleményében beszámolt, tíz településen népkonyhát, míg öt községben szociális étkeztetést tartanak fenn. Összesen több mint ezren veszik igénybe munkatársaik szolgáltatásait szűkebb hazánkban.

Baptista Szeretetszolgálat
A Baptista Szeretetszolgálat a pásztói családsegítő szolgálattal együttműködve családi programot szervezett 
Forrás: Baptista Szeretetszolgálat

Elkészült a Baptista Szeretetszolgálat új ingatlana

Arra is kitértek, hogy Pásztón egyébként nemrég elkészült a Kossuth utcai telephely új ingatlana is. A munkálatok során megtörtént a festés, a teljes belső felújítás, de a szakemberek egyebek mellett ajtókat cseréltek, mosdót, fürdőszobát és teakonyhát alakítottak ki, így már csak az engedélyeztetési eljárás van hátra. Hozzátették: a tervek szerint még a nyáron, talán már augusztus első felében megnyithatják telephelyüket, ahol három főállású munkatárs és önkéntesek segítségével mintegy ötven szenvedélybetegséggel küzdő rászoruló részére biztosítják majd a nappali ellátást.

Adományt kaptak a családok
– A napokban a pásztói családsegítő szolgálattal együttműködésben tartós élelmiszert, ruhaneműt és játékot kaptak azok a rászoruló családok, akik elfogadták meghívásunkat egy játékos, családi programra – fogalmazott a szolgálat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában