Karancs

A salgótarjániak a fenti nevet kétféleképpen értelmezik, értelmezhetik. Eszükbe juthat a joggal palóc Olimposznak titulált háromosztatú, gyönyörű hegyvonulat, mint a környék természeti szépségeinek egyike. De gondolhatnak a Hild-díjas városközpont egyik meghatározó épületére, az egykori Karancs Szállóra is. Szavakkal azonban alig kifejezhető az a hangulati különbség, amely a hegység, illetve a volt hotel említése, megítélése között feszül. Utóbbi ugyanis már régen nem tekinthető a város védjegyének. Bár az épület földszintje így-úgy hasznosul, az emeleteken nem láthatók életjelek.

Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a minapi Múzeumok Éjszakája rendezvényeinek sorába a Dornyay Béla nevével fémjelzett intézmény beillesztett egy kiállítást is Volt egyszer egy Karancs Szálló címmel. A konkrét apropót a szálloda megnyitásának 60. évfordulója szolgáltatta. A fotók és dr. Fodor Miklós igazgatóhelyettes, valamint Juhász László helytörténész részéről elhangzott beszédek megidézték az épület építészeti sajátosságait, a szálló több évtizedes működésének jellemzőit. A látottak-hallottak az érdeklődőkben nosztalgikus érzelmek sokaságát hívták elő. Jó volt újra átélni néhány ottani élményt: például szilveszteri bálokat, az érettségi találkozókat, a művészklub rendezvényeit, az épület tetején látott filmeket s olyan hírességekkel való találkozásokat, mint Komlóssy Erzsébet, Kudlik Júlia vagy éppen több Madách-díjas művész, aki ott kapta meg az elismerést. Ennyit a múltról, jelenről, de milyen lesz a Karancs jövője?