Szépség

A jó idő beköszöntével szó szerint virágba borult körülöttünk a világ. Nem csak a harsogóan zöld fű, fa, bokor kápráztatja a szemünket, hanem vadvirágok milliói tarkítják az utat. Nekem úgy tűnik, hogy sokkal színesebbek most a gyomnövények, mint korábban. Nem győzöm csodálni az árokpartot szegélyező fehér csillag formájú, apró növényeket. A következő lépésnél már a pipacs csábítóan vörös szirmai pompáznak, majd a búzavirág kékje vonja magára a figyelmemet, a vére hulló fecskefű sárga fejecskéjén különleges kontrasztot jelent az apró bogarak fényes fekete páncélja. 

Korábban, amikor fiatalabb voltam, szerintem nem volt ilyen színes az utak menti világ. De az is elképzelhető, hogy csak nem figyeltem fel erre a tényre. De, ahogy egyre öregszem, úgy fedezem fel a természet szépségét. Amíg nem értékeltem a csodás környezetet, ahol élek, addig nem is tűnt értékesnek a vadon termő növények sora. Hiszen, mi haszna van a sárgán pompázó gyermekláncfűnek? Hacsak az nem, hogy az abból font koszorút büszkén hordják fejükön a kislányok. Majd a pitypanggá fejlődő virágok fehér „ejtőernyő-pihéit” boldogan fújják a nagyvilágba. Persze ma már tudom, hogy az udvaron, a réteken, a mezőn és az utak mentén termő gyógynövénynek számos jótékony hatása van. De miért keressük mindig, mindennek a hasznát? Miért nem elég, ha valami csak egyszerűen szép és nincs is más pozitív tulajdonsága? Szerintem a szépség is érték. Vegyük észre!