Érettségi

Országszerte zajlanak az írásbeli érettségik. Középszinten és emeltszinten is többezer diák ad számot a tudásáról. Rögtön a vizsgák első napján visszatérhettem egykori gimnáziumomba, ahol furcsa és egyben nagyon jó érzés töltött el. Beléptem az ajtón, a diákok az aulában kitűzött terembeosztásokon keresték stresszesen a nevüket. Majd kiürült a folyósó és csak az ellenőrök sétáltak fel-alá. 

Én most szerencsére nem vizsgázni érkeztem, hanem fotózni és részese lehettem annak a folyamatnak, amint kibontják a lezárt vizsgalapokat, átbeszélik a teendőket a felügyelő tanárokkal. Majd az igazgató úrral kiosztottuk a feladatlapokat minden osztályban, közben fotóztam és próbáltuk oldani a feszültséget. Voltak diákok, akik lazán vették, egy két poén is elhangzott, amikor megkapták a lapokat: „Igazán nem kellett volna ezzel fáradnia”- mondta egy fiú a gimnázium vezetőjének. Voltak olyan diákok is, akik igyekeztek kizárni a külvilágot és koncentráltak. Közben egykori tanáraimmal is találkoztam, láttam meglepődést az arcokon, de túléltük. Ez a körülbelül félóra minden negatív emléket feledtetett velem. 

Bár most a magyar érettséginél voltam jelen, ami anno emelt szinten is jól ment, összességében mégis azt mondanám, hogy soha többé ne jöjjenek vissza azok a stresszes napok. Idén Ady Endre és Szophoklész Antigonéja is szerepelt a középszintű magyar írásbelin, 16 éve pedig tisztán emlékszem, hogy a Nyugat nemzedékének ars poeticájával és Borges soraival kellett megküzdenünk.