Aki a virágot szereti...

Ha igaz a mondás – aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – akkor én különösen jó vagyok. Halkan jegyzem meg, ismerek pár zsémbes, mogorva öreg nénit, akik csodás kertet gondoznak. Szóval elképzelhető, hogy mégsem lehet párhuzamot vonni a két állítás között. Ettől eltekintve rajongok a növényekért, legyen az a fűben nyíló, apró százszorszép, vagy az ablakban pompázó fenséges orchidea. 

Az egyik kedvenc elfoglaltságom, nyár elejétől késő őszig, belesni a kertekbe és gyönyörködni a szépen gondozott ágyásokban. De igazából még a gyomokkal és indákkal benőtt, dzsungel-szerű udvarokban is találok szépet, titokzatosat. Amikor gyerek voltam, a közeli faluban volt egy ház, amit sűrűn borított valamilyen kúszónövény. Alig vártam, hogy arra járjunk és bekukucskálhassak. Ilyenkor a fantáziám mindig a szőtt a benőtt ház köré valami érdekes történetet. 

Mostanában minden reggel egy olyan körforgalom mellett haladok el, aminek közepén ezernyi pipacs pompázik. Bevallom, ez lett a kedvencem az utamat sűrűn keresztező csomópontokból. Azonban abból, hogy rajongok a növényekért, nem következik egyenesen, hogy tudok is velük bánni. Sajnos szinte minden virág elpusztul a felügyeletem alatt. Még azok sem virítanak sokáig, amit más kertekből ki sem lehet irtani. Van azonban egy orchidea, amit édesanyámtól örököltem. Télen-nyáron tele van lila virágokkal. Úgy hiszem, arra fentről, az égiek vigyáznak, mint anyukám soha el nem múló emlékére...