Változások

Kristálytisztán emlékszem arra az őszi, esős és sáros napra még általános iskolás koromból, amikor végig kellett ülnöm az osztálytársaimmal egy másfél órás, gyermekfejjel borzalmasan unalmas filharmonikus előadást a művelődési ház kicsit sem kényelmes székében. Hozzátenném, tudomásom szerint már kicserélték azóta a nagyterem széksorait újabbakra, amiknek csodával határos módon nem nyikorog az ülése, ahogy azt lehajtjuk. Mintegy tizenkét évvel ezelőtt nem tudtam úgy becsülni a művészetet, mint most. Nem bírtam értékelni egy jó szimfonikus produkciót, egy klasszikus zenei művet, a színházat, vagy éppenséggel a festészetet. Én világéletemben a könyvekért és az írásért voltam oda, szinte csak ezek kötöttek le, más pedig nem is nagyon érdekelt, ami távol esett az irodalomtól.

Tény és való, hogy az esztendők múlásával nem csupán maga az ember külseje változik meg, hanem az ízlése is, a bizonyos dolgokhoz, kérdésekhez való hozzáállása, akár még a gondolkodásmódja is. Büszkén állíthatom, hogy az elmúlt tizenkét év alatt sokat fejlődtem, és már nincs olyan szűk érdeklődési köröm, mint régen volt. Mostanában gyakrabban előfordul az, hogy nem egy komfort sorozatot kezdek elölről végignézni – a Jóbarátokat több mint ötvenszer láttam már gyerekkorom óta –, és nem is egy könyvet veszek a kezembe, amikor éppen unatkozok, hanem inkább az ecseteimet kapom elő, meg egy fehér vásznat, hogy elmerüljek a festészet csodálatos világában.